Újabb éveket csúszik az Iljusin jelenleg futó két nagy programja, az Il-112V könnyű teherszállító és az Il-114-300 regionális gép fejlesztése. Az előbbire mutatkozó igényt a gyártás beindulása után tíz évvel sem fogják tudni kielégíteni, utóbbira viszont továbbra sincs biztos vásárló.

Halomban állnak a problémák az Orosz Egyesített Repülőgépipari Konzorcium (UAC) részeként működő Iljusin tervezőiroda és repülőgépgyártó vállalatnál: a katonai és polgári célokra fejlesztett két típusának programja más-más jellegű, de hasonlóan súlyos gondokkal küzd.

Pillanatnyilag a leginkább égető feladat a kiöregedő An-24-esek és An-26-osok leváltására kifejlesztett Il-112V könnyű teherszállító repülőgép tesztelésének mihamarabbi folytatása, és a gyártási körülmények megteremtésének előkészítése lenne.

Az Il-112V első felszállása (Forrás: UAC)

A prototípus tizenöt év fejlesztés után 2019 márciusában hajtotta végre első és eddigi egyetlen felszállását, a berepülési programot júliusban le kellett állítani. Az orosz katonai vezetés elégedetlen a típus képességeivel, különösen a fedélzetre vehető hasznos teher mennyiségével.

De felszínre került néhány strukturális probléma is, amit szintén orvosolniuk és tesztelniük kellene a szakembereknek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülési tesztprogram folytatása emiatt már biztosan 2020-ra csúszik át, erről korábban is írtunk részletesen.

Ha mindez nem lenne elég, Jurij Grudinin, az Iljusin vezérigazgatója a közelmúltban bejelentette, hogy 2023-tól, amikor az Il-112V várhatóan sorozatgyártásra érett lesz, évente legfeljebb 12 példány gördülhet ki a szerelőcsarnokból.

A vállalatvezető nyilatkozatából kiderül, a kis darabszámnak nem az alacsony érdeklődés az oka, Oroszország iparának képességei jelen állás szerint ennyit engednek meg, a beszállítói láncolat nem tud nagyobb ütemű gyártást kiszolgálni – írta meg a Russian Aviation Insider.

Igény viszont van, egy korábbi becslés szerint csak az ország fegyveres erőinél körülbelül 100 példányra lenne szükség, amelyekkel leválthatnák a szovjet érából megmaradt, kiöregedő An-26-os és An-24-es szállítógépeket.

Hasonló igény szintén belföldön, a távol-keleti vagy szibériai területeken üzemelő légitársaságok részéről is mutatkozik, ugyancsak öreg repülőgépeik kiváltására. A Polar Airlines és a Kras Avia már ki is fejezte konkrét érdeklődését a típus iránt.

A cégvezető elmondta, hogy el fogják végezni az Il-112-es polgári tanúsítását is.

Véleménye szerint ebben a szegmensben újabb ötven darab gép kelhet el rövid időn belül. A katonai célokra készültekkel együtt tehát minimum 150 darabos igénnyel számol az Iljusin, ennek kielégítése viszont egy évtizednél is több időbe kerülhet.

Vevő nincs, így nem kell sietni az Il-114-300 első felszállásával

A Russian Aviation Insider egy másik beszámolója szerint az UAC nemrég több részletet is közzétett az Il-114-300-as programjának tervezett ütemezéséről. Biztos vásárló továbbra sincs a továbbfejlesztett regionális utasszállítóra, emiatt az első felszállást 2020 második felére ütemezték át.

Illusztráció, Il-114-100 a moszkvai MAKS kiállításon 2007-ben (forrás: Wikipedia)

A Szovjetunió felbomlása előtt elindított Il-114-es program korántsem tartozik a sikeres konstrukciók sorába, mindössze húsz példány épült belőle, ezek közül szigorúan véve hat a ténylegesen sorozatgyártott.

Korábban két helyen, Oroszország mellett Üzbegisztánban is folyt az összeszerelés, a modernizált változatot már biztosan csak belföldön gyártják majd, négy helyszínen: a voronyezsi VASO, az uljanovszki Aviastar-SP, a Nyizsnyij Novgorod-i Szokol gyáraiban, valamint a végszerelésre kijelölt, RSK-MIG lukhovicsi csarnokában.

Emellett hajtóműve is teljes egészében orosz termék, az első alkalommal 2017-ben levegőbe emelkedett Klimov TV7-117ST gázturbina lesz.

Az Iljusin-vezér szerint több cég összesen már 19 példány megvásárlására írt alá szándéknyilatkozatot, és az állami tulajdonú GTLK lízingcég is 50 példányra jelentett be vásárlási szándékot.

Ezeket 2025-től adnának bérbe légitársaságoknak, már ha kell majd bárkinek is, eddig egyetlen cég, a Yakutia jelentette be nyilvánosan, hogy érdekelné az Il-114-300-as, de használt példányok vásárlásának lehetőségét is vizsgálni kezdték nem sokkal a bejelentés után. A légitársaság most már ennél is kevésbé érdeklődik a típus iránt, helyette három ATR 72-500-assal váltaná le a kiöregedő An-26-os és An-24-es utasszállítóit.