A Boeing pénzügyi igazgatója, Jay Malave egy befektetői konferencián kijelentette: a vállalat messze áll attól, hogy új kereskedelmi repülőgép fejlesztését indítsa el.
A szakember leszögezte, hogy a piacnak, a technológiának és a Boeingnek is készen kell állnia ahhoz, hogy belefogjanak egy típus fejlesztési programjának elindításába.
„Úgy gondoljuk, egyik feltétel sem teljesül” – idézte kijelentését a Flightglobal.
A nyilatkozat határozottan cáfolja azokat a találgatásokat, amelyek szerint a gyártó a 737 MAX utódjának fejlesztésére készül.
A Wall Street Journal még szeptemberben írt arról, hogy Kelly Ortberg, a Boeing vezérigazgatója találkozott a Rolls-Royce vezetőivel egy új generációs, keskenytörzsű repülőgépre szánt hajtómű fejlesztése kapcsán, amelyből arra következtettek, hogy a gyártó bejelentheti egy új típus programjának elindítását.

A Boeing ezt követően közölte: félrevezető médiaértesülésekről van szó, a fejlesztés csak akkor indulhat el, ha minden feltétel adott.
Malave most újból megerősítette ezt, mint mondta, a vállalat „még messze van ettől.”
Hozzátette, hogy a technológiai kutatás-fejlesztés folyamatos, a beszállítói egyeztetések is zajlanak, de mindez semmiképp nem azt jelenti, hogy készen állnánk egy új típus programjának elindítására.
Kelly Ortberg korábban azt is hangsúlyozta, hogy a Boeing nem kezd addig új programba, amíg a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) nem egyszerűsíti a tanúsítási folyamatokat. Mint ismert, a 777-9 típus tanúsítása jelentős csúszásban van, részben a szigorúbb hatósági felügyelet miatt.




















