A 2015 októberében csődbe ment orosz légitársaság, a Transaero korábbi megrendeléséből származó két törzset veszi meg az Egyesült Államok, hogy azokból alakítsa ki az új elnöki flottát, az Air Force One-t. 

Látványterv az új generációs, Boeing 747-8 Intercontinental típusból kialakított elnöki különgépről. (Forrás: Boeing)

Nem elég, hogy Trump ellen folyamatban vannak az orosz kapcsolatok miatti kihallgatások, most egy másik szálon is összekapcsolódhat a két nemzet, bár csak áttételesen.

Az Airways Magazine hasábjain olvasható információk szerint a két, Transaerónak szánt Jumbók egyikét Everettben, a gyár udvarán, a másikat pedig a kaliforniai sivatagban tárolták. Ennek oka, hogy a nagy, négyhajtóműves gépekre erősen csökkent a kereslet és a Boeingnek nem sikerült vevőt szereznie a félkész vasmadarakra.

Az Egyesült Államok Légierőjének szóvivője a hírekre reagálva azt mondta, a végső szakaszában vannak azoknak a tárgyalásoknak, amelyek eredményeképpen két kereskedelmi Boeing 747-8-as vásárolhatnak. Hozzátette: ez a módszer volt a legköltséghatékonyabb megoldás, mert sokkal olcsóbb, mintha teljesen új 747-est vásárolnak.

A szóvivő ezzel arra utalt, hogy korábban azért vetették el a kiöregedő Air Force One flotta cseréjét, mert túl sokba kerül az adófizetőknek és ezzel Trump első ígéreteinek egyikét váltják be.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
A jelenlegi Boeing 747-200-as alapra épült VC-25-ös. (Forrás: US Air Force)

A Boeing a híreket úgy kommentálta, hogy jelenleg a képességek meghatározásának fázisában vannak, és várják a Légierővel történő együttműködést a projekt további szakaszaiban.

Az Air Force One elnöki flotta jelenleg két gépből áll, a Boeing 747-200-asból átalakított VC-25A-kat 1990-ben állították forgalomba azzal, hogy életciklusuk 30 év lesz.

Az eredeti tervek szerint a két új gép beszerzésére 4 milliárd dollárt költöttek volna, ezt sokallta az amerikai elnök.