Az illetékes hatóságok jóváhagyták a CSA – Czech Airlines eladását. A légitársaság részvényeit már korábban is 34%-ban tulajdonló Travel Service közel 98%-osra növelte befolyását a cégben.

A Travel Service még 2017. októberében egyezett meg a Korean Airrel, hogy átveszi a dél-koreai cégtől a CSA Czech Airlines 44%-os tulajdonrészét, a cseh nemzeti vagyonkezelőtől pedig az állam kezében lévő 19.7%-os tulajdonrész megszerzésének szándékát jelentette be. A megállapodás már tavaly megszületett, de az állami Prisko csak azzal a feltétellel adta el a csomagját, hogy a részvényekért ugyanolyan árat kap, mint a koreai légitársaság.

A tranzakciót az állami és a versenyhatósági jóváhagyást követően a napokban véglegesítették, ezzel a CSA 97,7%-a került a Travel Service kezébe
– az értesülést Vladimíra Dufková a Travel Service szóvivője megerősítette a cseh aktualne.cz portálnak.

A tranzakció értékét nem hozták nyilvánosságra. A maradék néhány százaléknyi részvény a Ceská Pojistovna biztosítótársaság tulajdonában van.

A hírek szerint az új tulajdonos egyelőre nem tervez személyi változásokat a CSA-ban és megmarad a légitársaság külön Légi Üzembentartói Engedélye (AOC) és a márkanév is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Travel Service légitársaság a Smartwings márkanév alatt üzemelteti charter és diszkont járatait. A Travel Service az Unimex Group vállalkozói és befektetői csoport tagja, amelynek tulajdonosa Jirí Simáne cseh multimilliárdos. A cég kisebbségi, 49,9%-os tulajdonrésze a kínai CEFC befektetési csoport kezében van.

A Travel Service magán légitársaság 1997-ben alakult, s a kezdeti időszakban charterjáratokat üzemeltetett. Fokozatosan leányvállalatokat létesített Szlovákiában, Magyarországon és Lengyelországban.

Miután a Holidays Czech Airlines megszüntette működését, a csehországi charterjáratok döntő része a Travel Service üzemeltetésébe került.

A Travel Service alapítója már korábban is kinyilvánította, hogy cége megvenné a cseh nemzeti légitársaságot, mivel szerinte a cseh piacon csak egyetlen légicégnek van létjogosultsága. A CSA megszerzésével a Travel Service egy mintegy 70-80 gépből álló erős légiflottát szeretne létrehozni – nyilatkozta korábban a tulajdonos Jirí Simáne.