Levegőbe emelkedett a japán regionális sugárhajtású típus, a Mitsubishi Space Jet M90 tizedik prototípusa is: ha minden a tervek szerint alakul, ez már teljesen megegyezik a szériapéldányokkal.

A Mitsubishi Spacejet M90 egyik prototípus-példánya (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A jelentős csúszásban lévő tesztprogramjánál tartó japán repülőgéptípus, a Mitsubishi Space Jet M90 tizedik proto-példánya március 18-án hajtotta végre első repülését.

A gép mintegy két órát töltött a levegőben a Csendes-óceán felett, a repoülés alatt a szakemberek az alapvető repülési paramétereket ellenőrizték – tájékoztatott a vállalat. Ha nem lesz szükséges jelentős változtatás, ez a gép már végleges modell, tehát a megrendelőkhöz kerülő példányokkal teljesen megegyező kialakítású.

A tizedik gép felszállásával a légialkalmassági tanúsítvány megszerzése előtti utolsó fázisba érkezett a program – mondta Mizutani Hiszakazu, a gyártó elnöke a közlemény szerint.

A kijelentést a meglehetősen döcögősen haladó program eddigi történetét tekintve érdemes óvatosan kezelni: 2013 óta folyamatos a késés és halaszás, a fejlesztés és tesztelés minden szakaszban fellépett valamilyen probléma, amit már a típus kevés vevője sem néz jó szemmel, de a marketingnek sem tett jót. Emiatt volt szükség 2019-ben az átnevezésre is, ekkor vette át az eredeti, Mitsubishi Regional Jet (MRJ) helyét a hangzatosabb Space Jet márkanév.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint arról beszámoltunk, a gyártó eközben elkaszálta a kisebb, még csak papíron létező 70-es verziót, helyette pedig új, az amerikai regionális piac igényeihez és szabályaihoz illő, 76-88 üléses változat fejlesztésébe fogott, M100 kódnéven. A kapkodás itt sem jellemző, a nyári bejelentés óta semmi hír az új variánsról.

Grafika: Mitsubishi

Ha egyszer tényleg forgalomba kerül, a Mitsubishi ígérete szerint a Space Jet közvetlen konkurenciát jelent majd az olyan új generációs típusoknak, mint az Embraer E2-család vagy az Airbus A220.

Kialakítását tekintve erre minden esélye megvan, mert a tervezők hasonló technikai megoldásokat alkalmaztak, a szárny például az Embraer E2-eséhez hasonlít.

Amint korábban megírtuk, a Mitsubishi átvette a Bombardiertől CRJ-programot, bár a típus gyártása az idei év második felében leáll, és több megrendelést már nem is fogadnak (igaz, nem is nagyon érkezett az utóbbi időben), a CRJ világszerte kiépített és jól működő ügyfél-támogatási infrastruktúrája (karbantartó hálózat, alkatrészellátás, stb.) a japán gyártó saját típusának majdani sikeréhez hozzájárulhat.