Új vevőre találhat az orosz MSz-21-es, és az SSJ100-as, mindkét típus iránt érdeklődik az Air Kyrgyzstan.

Forrás: UAC

Új vevőre találhatnak az igencsak lassan fogyó orosz utasszállítók, ezúttal az Air Kyrgyzstan érdeklődik a Szuhoj Szuperjet SSJ100-as, valamint a még csak tesztelés alatt álló Irkut MSz-21-300-as iránt is.

A kirgiz légitársaság közleményéből az derül ki, hogy a Szuperjeteket nem a gyártótól, hanem inkább használtan vásárolnák meg. Azt nem lehet tudni, hogy az igen kevés üzemeltető közül melyik, és milyen okokból kifolyólag szabadulna meg a regionális típustól.

Érdeklődését azután fejezte ki a kirgiz légitársaság, hogy Oroszország bejelentette, karbantartó központot hoz majd létre a Superjetek és az MSz-21-es számára, hogy biztosítsák azok mindenkori zavartalan belföldi üzemelését.

Az Air Kyrgyzstan flottája jelenleg mindössze egy, huszonhat évnél is idősebb Boeing 737-500-asból áll, utasforgalma nem túl nagy. A vásárlást valószínűsíthetően állami pénzből finanszírozná a cég.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Szuhoj

Lassan fogynak az új típusok

Egyik orosz tervezésű és gyártású típus sem mondható éppen kelendőnek a vevők körében, és különösen igaz ez a nyugati versenytársak, például az Airbus A320, a Bombardier C Series vagy az Embraer E2 eladási számait nézve.

A regionális forgalomra tervezett Szuperjetnek igen nagy erőkkel próbál vevőket találni a Szuhoj, nemrég kezdték meg a “sarblet” néven emlegetett, a nyugati gépeken jellemzőhöz hasonló szárnyvég-görbület tesztelését a típuson.

A típus új, rövidebb törzsű változatának kifejlesztését nemrégiben jelentette be a gyártó, közlésük szerint egy meg nem nevezett orosz légitársaság megrendelésére. A Szuhoj főnöke szerint a program költsége közel száz millió amerikai dollár lesz.

Az MSz-21-300-as eladási számai még ennél is rosszabbak, az irkutszki gyártó eddig mindössze százharmincöt példányra kapott kötelező érévnyű megrendelést.