Az Európai Parlament elfogadta az uniós immunitási igazolvánnyal kapcsolatos bizottsági javaslatot, amely a kontinensen belüli szabad mozgást biztosítja. Most a kormányfőket tömörítő Európai Unió Tanácsán a sor, hogy szavazzon a javaslatról, eközben Magyarország bilaterális egyezségekre törekszik.
A legfeljebb egy évig érvényben lévő, most már Covid19-igazolásnak hívott dokumentum a megszavazott verzió szerint a nyugati vakcinával oltottak, a betegségen átesettek, illetve negatív PCR-tesztet felmutatók számára korlátozásmentes utazást tesz lehetővé.
Ez az igazolvány a bizottság közlése szerint nem feltétele annak, hogy valaki szabadon mozogjon az unióban, emellett a nem oltottak diszkriminációjának elkerülése érdekében és gazdasági szempontok miatt mindenki számára elérhető ingyenes tesztelést kell biztosítani.

Aki nem kapta meg az oltást, vagy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által még jóvá nem hagyott vakcinát vett fel, annak negatív teszteredményt kell felmutatnia. Ezt a helyzetet a Szputnyikkal kapcsolatban az orvosolhatja, ha a közeljövőben az EMA befejezi a már megkezdett vizsgálatokat, és jóváhagyja a készítményt.
Azt azonban a szabály nem tiltja, hogy a nem uniós vakcinával oltottakat is beengedjék az országok, ezen felül arról is dönthetnek a tagok, hogy az ilyen utasoknak sem írják elő a PCR- vagy antigén-tesztet.
Görögország már jelezte, hogy a Szputnyikkal vagy Sinopharmmal oltottak is korlátozások nélkül léphetnek az országba, és nem kötelezik őket Covid-teszt elvégzésére.
Az igazolásokat a tagállamok állítják majd ki, arról egyelőre nincsenek információk, hogy Magyarországon emiatt két igazolványa lesz-e az oltottaknak vagy a betegségen átesetteknek.
Az utazások könnyebbé tételével kapcsolatban Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, Magyarország igyekszik bilaterális megállapodásokat kötni az országokkal a vakcinaigazolások kölcsönös elfogadásáról.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter később bejelentette, hogy Szerbiával és Montenegróval már megállapodtak a dokumentumok elfogadásáról, valamint hogy tárgyalásokat folytatnak Görögországgal és Izraellel is.
A bizottság döntését több légiközlekedési szervezet is üdvözölte. Az Airlines 4 Europe (A4E) lobbiszervezet és a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közös, lapunkhoz eljuttatott közleményében azt írta, a pozitív döntés után kiemelten fontos a szervezetek összehangolt cselekvése, hogy júniusra működőképessé váljon az elfogadási rendszer.
Amint korábban megírtuk, a mai kormányinfón tett bejelentés szerint a hétvégére Magyarország eléri a négymillió első oltással beoltott személyt, így a külföldről hazatérő, védettségi igazolvánnyal rendelkező magyaroknak nem kell karanténba vonulniuk a megérkezést követően.