Mintegy két évvel a kivonulása után ismét megnyitotta a rövid- és középtávú európai útvonalait a London-Gatwick repülőtérről a British Airways, később egy alacsonyabb költségekkel működő leányvállalathoz kerül át ez a bázis.

A brit légitársaság első európai járata London második számú repülőtéren működő bázisáról a világjárvány miatti csaknem két éves kihagyás után, március 29-én közlekedett a ciprusi Lárnakára. A nyári menetrendben 35 úti célra repül a cég Gatwickről, a hálózat pedig bővül majd.

A gatwicki járatok kezdetben a British Airways légi üzemeltetői engedélye alatt repülnek, de később átkerülnek az új BA Euroflyer leányvállalathoz.

Ez a British Airways márkaneve alatt üzemel majd a regionális BA Cityflyerhez hasonlóan, de az anyacéghez képest alacsonyabb költségek mellett.

Fotó: AIRportal.hu

Amint korábban megírtuk, a British Airways a világjárvány kezdetén zárta be bázisát London második számú repülőterén, működését a heathrow-i központba koncentrálva. Később a vállalat vezetése egy alacsony költségek mellett működő leányvállalat terveit vázolta fel, ezzel kívántak visszatérni a Gatwickre, azonban első körben nem tudtak megegyezni a pilótákkal. Tavaly ősszel azonban mégis sikerült megállapodni, így megkezdődött az új cég megalapítása.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Gatwick repülőtér a nyári menetrend kezdetétől nyitotta meg újra a déli terminálját, készülve a visszatérő utasforgalomra.