Budapesten szakította meg útját az Alitalia olasz nemzeti légitársaság Róma – Szöul járatát teljesítő, Airbus A330-202 típusú repülőgépe egy utas rosszulléte miatt.
Az AZ 758 számú járat személyzete Hollókő térségében információink szerint egy utas rosszulléte miatt döntött az út megszakítása mellett.
Az EI-DIP lajstromjelű, Airbus A330-as szélestörzsű repülőgép ezt követően egy jobb fordulóval megkezdte a süllyedést Ferihegy irányába.
A repülőgép kedden délután öt órakor biztonságosan leszállt a budapesti repülőtér 31R jelű futópályáján, majd a számára kijelölt 278A állóhelyre gurult.
Az állóhelyen az AMS Repülőtéri Sürgősségi Szolgálat munkatársai megkezdték a rosszul lett utas ellátását.
Az AMS később arról tájékoztatta lapunkat, hogy a repülőgép fedélzetén egy 22 éves koreai nő, kezelőorvosa által felírt gyógyszereit túladagolta, rövid időre eszméletét veszítette. Az utast az OMSZ repülőtérre riasztott egysége az Erzsébet kórház toxikológiai osztályára szállította.