Második alkalommal rendezik meg a magyar vitorlázórepülés legnagyobb hazai versenysorozatát, a Magyar Vitorlázórepülő Rally Kupát, amelynek első állomása 2019-ben a Székesfehérvár mellett található börgöndi repülőtér volt. 

A versenyrepülésre a kis létszám miatt egyesített kategóriában került sor szombaton. Így a club osztály, a 15 méteres, valamint a nyílt kategória gépei közös feladatot repültek, ezt követően a pilóták a gépeik specifikációinak megfelelően, egy úgynevezett index alapján differenciálva kaptak pontokat a teljesítményükre.

Az időjárás már szombaton sem kedvezett a többségében segédmotor nélküli repülőknek, a felhőzet és a kevés felszálló légtömeg (termik) miatt. A vasárnapi versenynapot az időjárási körülmények további romlása miatt kénytelenek voltak lefújni a szervezők, reggel minden tervezett vitorlázórepülést töröltek Börgöndön.

Galéria a szombati versenynapról

Józsa Dávid, az első futamot szervező Albatrosz Repülőegyesület szakosztályvezetője elmondta, a versenysorozat ötlete 2017-ben született meg azzal a szándékkal, hogy népszerűsítsék a hazai vitorlázórepülést, és lehetőség nyíljon versenytapasztalat gyűjtésére itthon is. Ugyanis erre hazánkban csak a nemzeti bajnokságban, illetve a magánszervezésű, minden évben hagyományosan Szatymazon rendezett LX Kupán volt eddig lehetőség.

Hirdetés

A Rally Kupa sorozatban idén a tervek szerint nyolc futam lesz, Börgönd után Farkashegyen, Szombathelyen, Békéscsabán, Nagykanizsán, Pécsett, Őcsényben és Nyíregyházán, szeptember 15-ig bezárólag. A részletes program a Rally Kupa honlapján tekinthető meg.

A 2019-es Rally Kupa sorozat első futamának eredményei

1. Nagy Tibor (Malév RK) 847 pont
2. Magyar István (Opitz Nándor RK) 836 pont
3. Dobos Tibor (Albatrosz RE) 794 pont
4. Bors Gábor (Opitz Nádor RK) 641 pont
5. Salamon Árpád (Opitz Nándor RK) 604 pont

Hirdetés