A Skeyes repülésbiztonságért és egyes légiforgalmi irányításhoz kapcsolódó tevékenységekért felelős belga vállalat több dolgozójának vadsztrájkja miatt járattörlésekre lehet számítani a belgiumi repülőtereken. Budapesti járatot egyelőre nem érint a munkabeszüntetés – közölte a brüsszeli központú európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) csütörtökön.

Információk szerint a munkavállalók által szervezett sztrájkot fél tíz és délután egy óra között tervezik, a feltorlódott járatok miatt azonban egész estig jelentős késések várhatók.

A munkabeszüntetés minden belgiumi repülőteret, köztük a főként fapados légitársaságokat fogadó charleroi repülőteret is érinti.

Az Eurocontrol tájékoztatása szerint eddig legalább hatvan járatot töröltek, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.

A Skeyes dolgozóinak egy része a munkakörülmények javítása, és az ahhoz igazított fizetés érdekében hirdette meg akcióját.