Jogerős bírósági ítélet szerint megvalósulhat Schwechaton a régóta tervezett harmadik futópálya, fellebbezésnek helye nincs.

Az osztrák közigazgatási felsőbíróság döntése értelmében megépülhet a bécsi Schwechat reptér harmadik futópályája. Az aero.de cikke szerint fellebbezésnek helye nincs.

Ezzel a jelek szerint végleg pont kerül a sok-sok éve tartó vita végére, amelyben fellebbezések, polgári beadványok, többkörös bírósági eljárások tarkították a tervet. 

A reptérüzemeltető hétfőn közölte, hogy megvizsgálják a döntést, és majd ez után tájékoztatnak a projekt következő lépéseiről.

A tervezett harmadik futópálya és a hozzá tartozó gurulóút-hálózat (Forrás: Vienna Airport)

Legutóbb a szövetségi közigazgatási bíróság adott zöld utat a beruházásnak, klímavédelmi feltételekkel, azt megelőzően már az alkotmánybíróságon is járt az ügy.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jelenleg a reptér a terminálok kapacitásának bővítésén dolgozik, miután 2018-ban rekordforgalmat regisztráltak, és az idei évre 30 millió utast vár az üzemeltető. Nemrég a cég azt közölte, hogy a most folyamatban lévő munkáknak köszönhetően 2030-ig elégséges lesz a kapacitás.

A tervezett harmadik futópályát a légikikötőtől délre, a terminálok előtt húzódó meglévő (11/29 jelű) futópályával párhuzamosan, attól több kilométer távolságra építenék meg, hogy egymástól függetlenül üzemeltethető legyen a kettő.