A koronavírus-járvány miatti helyzet minden iparágtól és cégtől leleményes megoldásokat követel meg. Ezt a sort gyarapítja a Rolls-Royce új módszere is, amellyel a virtuális valóság (VR) technológiát használva teljes értékűen oktatható a hajtóművek karbantartása. Eközben a vállalat jelentős leépítéseket tervez a polgári üzletágában.
A brit Rolls-Royce ügyfeleinek a jelenlegi szigorú korlátozások közepette is szüksége van a hajtóművekhez tartozó háttértámogatásra, és ebbe beletartozik a műszaki személyzet képzése is. Ez kiemelten érvényes az üzleti repülőgépek új tulajdonosaira, ezért elsőként a Gulfstream G650 és G650ER gépeken dolgozó BR725-ös hajtóműtípus karbantartásának oktatására új eljárást dolgozott ki a cég – számolt be róla a Flightglobal.
A személyes képzés a járványhelyzet miatt nem kivitelezhető, ezért a vállalat teljes értékű, de a virtuális valóságon alapuló tanfolyamot hozott létre.
A képzés komplett háromdimenziós modellekkel és üzemeltetési utasításokkal valósul meg, és a kínálat a tervek szerint bővülni fog. A technológia előnye, hogy nem csak az elméleti tananyag sajátítható el a ma már megszokott e-learning alapú képzéssel, de a gyakorlati rész is „kiváltható” személyes kontaktust nem igénylő formában.
A résztvevők a kétnapos, átfogó kurzus elvégzése után az adott típusú hajtóművet teljes értékű szerelőként javíthatják és elvégezhetik a nem rutin jellegű munkálatokat is. Ehhez csak stabil internetkapcsolatra és megfelelő VR-eszközre van szükség, igény esetén utóbbit a hajtóműgyártó futárszolgálattal küldi el a világ bármely pontjára.
Az ilyen digitalizálás elkerülhetetlen amikor az „Intelligens Hajtómű” koncepcióját akarják megvalósítani.
Hasonló eszközöket már jó ideje alkalmaznak a tervezés és a tesztelés során, most a karbantartásba is integrálták – mondta el Andy Robinson, a Rolls-Royce alelnöke. Ugyanakkor hozzátette, nem cél a hagyományos képzések teljes kiváltása.
Jelentős leépítés és átszervezés a világjárvány miatt
A napokban a Rolls-Royce bejelentette, hogy világszerte alkalmazott 52 ezer dolgozójából 9 ezertől meg kell válnia. A vállalatnál jelentős átszervezést és költségcsökkentést készítenek elő annak érdekében, hogy a vásárlók részéről mutatkozó kereslet új szintjéhez alkalmazkodjon a gyártó.
Az átalakítás révén – éves szintre vetítve – több mint 1,3 milliárd fontot kíván megtakarítani a Rolls, amelyből 700 milliós összeget tesz ki az elbocsátások révén megspórolt összeg.
Az intézkedések jelentős mértékben a polgári repülőgépek piacára dolgozó egységeket érintik, itt akár gyárbezárások is várhatók, valamint a központ támogató funkciókat is érintik a leépítések.
A katonai üzletág egységeit az Egyesült Királyságban és az USA-ban egyáltalán nem érinti a leépítés, mert ezekre nem volt hatással a világjárvány.