Huszonöt évvel ezelőtt emelkedett először magasba az Iljusin Tervező Iroda legújabb nagy hatótávú szélestörzsű típusa, az Il-96-300-as. A középhatótávú, belföldi légibusznak szánt Il-86-asból továbbfejlesztett négy-hajtóműves repülőgép prototípusa 1988. szeptember 28-án teljesítette első felszállását. Mindössze 29 példány épült belőle, de az orosz nemzeti légitársaság még ma is használja és az ország elnöke is egy különleges kivitelű Il-96-ossal repül útjaira.
Az Il-96-os története 1978-ig nyúlik vissza, amikor az Iljusin megkezdte kidolgozni a hosszú távú járatok teljesítésére alkalmas típus fejlesztési terveit. A gyár berepülő pilótái két évvel korábban, 1976. december 22-én szálltak fel először az elődmodellként számon tartott, ugyancsak négy-hajtóműves szélestörzsű, de csak középhatótávú útvonalakra specializált Il-86-ossal.
Az egyre fejlődő és bővülő légiközlekedési ágazat igényei azonban egyértelműek voltak, rövidesen szükség lesz egy, a ’60-as évek technológiai színvonalát képviselő Il-62-es leváltására képes új, hasonlóan nagy teljesítményű utasszállítóra. Az elvárások szerint a szovjet-orosz repülőgépgyártás első interkontinentális útvonalak teljesítésére alkalmas sugárhajtású típusánál az új gépnek több utas szállítási kapacitását, kényelmesebb fedélzetet és gazdaságosabb üzemet kellett prezentálnia.
Az Iljusin tervezőmérnökei a költséghatékonyságot szem előtt tartva az Il-86-osból indultak ki és annak továbbfejlesztésével, teljesítményének növelésével próbálták elérni a kitűzött célt. Az ekkor még Il-86D kódnéven futó program során viszont viszonylag hamar világossá vált, hogy érdemi előrelépést csak egy majdnem teljesen új konstrukcióval lehet elérni.
Az eredeti tervek szerint a nagy hatótávú típusváltozat törzshossza és vele utas-befogadóképessége (350 fő) is maradt volna az alaptípusé, illetőleg a megnövelt teljesítményű hajtóműveket is a 86-ashoz hasonlóan a Kuznyecov szállította volna, de végül az a döntés született, hogy a némileg kisebb tolóerejű, nem sokkal később a Tu-204-esen is bevezetett Szolovjev-féle PSz-90 erőforrást alkalmazzák. Ehhez azonban hozzá kellett igazítani a gép méreteit és így lett végül 5.5 méterrel rövidebb törzsű (55.3m) és legfeljebb 300 utas szállítására alkalmas a típus, amelyet már Il-96-300 névvel illettek.
(Fotó: Iljusin Tervező Iroda)
A 11000km-es hatótávra képes Il-96-os nemcsak alapvető külsőségekben módosult, hanem technológiai színvonala is előrébb lépett. A fejlesztő munka során új anyagokkal igyekeztek a gép súlyát csökkenteni és az újratervezett, nagyobb fesztávú szuperkritikus szárny végein megjelentek az üzemanyag fogyasztás csökkentésében közreműködő kiegészítők is, mai nevükön a wingletek. A vezérsík méreteit és profilját is átdolgozták, a be-, és kilépőéleknél megjelentek a könnyebb kompozitok. A vezérlést pedig fly-by-wire rendszerrel kivitelezték.
A keleti blokkban ezen a típuson jelent meg először a digitális pilótafülke, amelynek többcélú kijelző rendszere számos funkciót volt képes egyszerre ellátni. Ezeknek és a korszerűbb navigációs, valamint automata irányítási rendszerek révén akár át is lehetett volna térni a nyugaton már általános kétfős pilótafülkére, de az Iljusin maradt a háromfős kialakításnál: a gépparancsnok és az elsőtiszt munkáját még egy fedélzeti mérnök is segíti.
Az első repülés teljesítésére 1988. szeptember 28-án került sor. A berepülő járat kapitánya S.G. Blizniuk volt. A forgalomba állításhoz szükséges légügyi hatósági engedélyeket az 1993-as év elejére szerezte meg a típus. Indító légitársasága az Aeroflot volt, amelynek flottájában még ma is 6 darab Il-96-300-as teljesít szolgálatot.
Az Il-96-os gyártója a Voronyezsi Repülőgépgyár, amely máig mindössze 29 példányt bocsátott ki. Az üzemeltetők között az orosz nemzeti légitársaságon túl szerepel a Cubana de Aviación és az orosz állami célú, köztük az elnöki repüléseket végző Rossiya is, amely 1998-ban vette át az első VIP kialakítású Il-96-osát. Korábban a Kras Air és a Domodedovo Airlines is üzemeltetett hagyományos utasszállító variánst.
A 300-as szérián kívül három típusváltozat létezik még: A 9.4 méterrel hosszabb törzsű, megnövelt felszállósúlyú, 12800km maximális hatótávú, nyugati műszerezettséggel ellátott és Pratt&Whitney hajtóművel kínált Il-96M, amelynek programja anyagi támogatás és megrendelések hiányában megbukott. Az M-verzió 5000km hatótávú teherszállító változata az Il-96T és végül az Il-96-400, amelynek utasszállításra átalakított változatát a Cubana de Aviación készül üzemeltetni, miközben a Polet Airlinesnál három Il-96-400T (cargo) teljesít szolgálatot.
A Szovjetunió felbomlásával, valamint az Airbus és a Boeing konkurens típusainak erős piaci dominanciájával, továbbá e két legnagyobb gyártó tőkeerős fejlesztési programjaival szemben az Il-96-os nem tudott igazán sikeres lenni. Az utasszállító variánsok gyártását az orosz közlekedési miniszter 2009 augusztusában tett bejelentése szerint le is állították. Vannak ugyan nagyratörő tervek, hogy a kínai Comac-kal együttműködve az Iljusin egy újabb és még nagyobb szélestörzsű gépet fejlesszen, de ezek megvalósítása egyelőre bizonytalan.
