Panaszt nyújt be az illetékes bírósághoz a Ryanair, mert nem tetszik nekik a Lufthansa-csoport és az airberlin kooperációja. Kartellezésre gyanakodnak.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Az airliners.de szaklap szerint a Ryanair a Szövetségi Kartellellenes Irodánál jelenti fel a két német légitársaságot, legalább is David O’Brian kereskedelmi igazgató szerint. A hivatalos panaszlevelet rövidesen eljuttatják a hatóságoknak.

A Lufthansa tájékoztatása szerint szorosan együttműködnek a hatóságokkal.

A Ryannek azonban nem csak az szúrja a szemét, hanem az airberlin és a TUIFly flottájából létrehozandó új üdültető légitársaság is, amely mögött az airberlin résztulajdonosa, az Etihad is meghúzódik. Az átszervezés lényege a Ryanair szerint pusztán annyi, hogy a turisztikai vonalak és slotok eladásával akarják pénzhez juttatni az amúgy nehéz pénzügyi körülmények között tengődő berlini társaságot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Hangsúlyozta: mindenképpen fellépnek ez ellen és meg lennének lepve, ha mások nem jelentenék fel a két légicéget emiatt.

Nem csoda, hogy a Ryanairnek ennyire fáj az airberlin minden egyes mozdulata, hiszen elsősorban tőlük, illetve a Lufthansától akarnak utasokat elcsábítani a német belföldi járataikra. A németeknek ez persze nem tetszik, és foggal-körömmel próbálnak küzdeni ellene. A Lufthansának erre az Eurowings a válasza, amelyet most az airberlinnel fognak felhizlalni.

A két légitársaság közti megállapodás lényege, hogy az airberlin negyven repülőgépét wet-lease konstrukcióban a Lufthansa-csoport bérli hat évig. Ebből 35 Eurowings-színekben közlekedik majd, öt pedig az Austrian Airlines flottájába kerül.