Bérelt repülőgépekkel növeli kapacitásait a lengyel LOT és a cseh CSA is 2018-ban, az Austrian Airlines flottájához pedig egy darab Boeing 777-200-as csatlakozik májustól, még az is lehet, hogy speciális festésben.

A LOT Boeing 737 MAX 8 repülőgépe Varsóban (Forrás: LOT)

A LOT Polish Airlines hálózatán már januártól szolgálatba áll a román Blue Air diszkont légitársaság egyik Boeing 737-800-as repülőgépe. A bérelt repülőgépet október végéig használja a lengyel légitársaság.

A román 737-800-as a nyári menetrend kezdetéig a LOT Amszterdam, Barcelona, Düsseldorf, Krakkó, Madrid, Párizs (CDG), Rzeszow repülőtereire teljesít járatokat Varsóból. A nyári menetrendben, március vége és október vége között pedig Amszterdam, Barcelona, Brüsszel, Düsseldorf, Krakkó, Larnaca, Párizs (CDG), Tbilisi, Tel Aviv, Yerevan útvonalakon repül az Airline Route információi szerint.

A LOT az utóbbi hetekben vette át első két Boeing 737 MAX 8 repülőgépét, 2018-ban még két darab kerül a flottába a cég korábbi tervei szerint. A lengyel légitársaság 2017-től négy Boeing 737-800-ast bérel az AerCap lízingcégtől.

Visszatér az A321-es típus a cseh légitársaság útvonalaira

A CSA egykori A321-es repülőgépe, még a cég régi festésében (Fotó: AIRportal.hu)

Két darab Airbus A321-essel bővíti kapacitásait a CSA. A legnagyobb befogadóképességű keskenytörzsű Airbusokat 2018. második negyedévétől lízingeli a cseh légitársaság – a ch-aviation.com értesülése szerint.

A CSA flottájában jelenleg kilenc darab A319-es, nyolc ATR és egy A330-as üzemel.

Korábban a cég útvonalhálózatán kilenc A320-as és két A321-es is repült, azonban az elmúlt évek átszervezései során ezektől kénytelen volt megválni a cég.

Mint ismert, a cseh Travel Service légitársaság közel 98 százalékosra növeli tulajdonrészét a CSA Czech Airlinesban.

Újabb Boeing 777-es csatlakozik az Austrian flottájához

2018 májusában állítja forgalomba tizenkettedik szélestörzsű repülőgépét az Austrian Airlines. A volt Aeromexico Boeing 777-200ER repülőgép az Austrian Airlines fennállásának 60. évfordulója alkalmából speciális, évfordulós festést kaphat, egyes meg nem erősített információk szerint.

A használt 306 utas szállítására képes Boeing 777-200-as biztosította plusz kapacitásnak köszönhetően a légitársaság május közepétől újraindítja tokiói járatát, ősztől pedig Fokvárosba is repül majd.

A jelenleg 72 rövid és közép hatótávolságú, valamint 11 nagyhatótávú repülőgépet üzemeltető légitársaság 600 fővel bővíti alkalmazottainak létszámát idén. Ebből 150 fő csak az egy darab új 777-es forgalomba állításának köszönhető.

A hatszáz új munkavállalókból 200 fő pilóta, 300 fő légiutaskísérő, 100 fő pedig karbantartási és földi kiszolgáló munkakörökben dolgozhat. A cég 2017-ben 12,9 millió utast szállított, mely 12,8%-os növekedésnek felel meg az előző évhez viszonyítva.

Fotó: AIRportal.hu