A Boeing és az Airbus is elfogadta a Qantas kihívását, és igyekeznek olyan gépet építeni, amely az ausztrálok igényeinek felel meg.

Augusztus végén jelentette be a Qantas, hogy elindítaná a világ leghosszabb járatát, amely Sydneyből megállás nélkül közlekedne Londonba 2022-től. Ehhez azonban a Qantas egy olyan gépet szeretne, amely ma még nem elérhető.

Alan Joyce vezérigazgató elmondása szerint eddig az A350-900ULR verzióját és a Boeing 777-8-asát tanulmányozták, de döntés még nem született. A légitársaság arra próbálja rávenni a cégeket, hogy építsenek olyan gépet, amivel megállás nélkül átrepülhető a távolság és 300 utast tudjon a fedélzetére venni.

Az A350-900ULR verziójából a Singapore Airlines berendelt hetet, de ezek 170 székes, főleg business osztályával nem érnek fel a Qantas elvárásaihoz.

Forrás: Qantas

Úgy tűnik, hogy az Airbus és a Boeing is meghallotta Alay Joyce szavait, a Business Insider ugyanis arról cikkezett, hogy mindketten tanulmányozzák a nagyobb kapacitású, ultrahosszú járatokat teljesíteni képes gépek koncepcióját.

Minderről a Qantas számolt be, Alan Joyce szerint mindkét gyártó jelezte módosítási szándékát. Arról azonban egyelőre nincsenek információk, hogy a Boeing és az Airbus milyen módosításokat végezne az A350-esen, illetve a 787 Dreamlineren, hogy képes legyen 300 utassal a fedélzeten a 20 órás út teljesítésére.

A két nagy gyártó egyetlen légitársaság miatt nyilvánvalóan nem vágna bele egy ekkora fejlesztésbe, úgy tűnik tehát, hogy Everettben és Toulouse-ban is látnak igényt az ultra nagy hatótávolságú és nagy kapacitású gépek iránt.