Fapados árral is készül az American Airlines a transzatlanti, így az új, budapesti járatán is. Mindezt a nagy árversennyel indokolták, de benne van az új vásárlók bevonzása is.

Egy kisebb bombaként robbant a hír alig egy hónapja, hogy az American Airlines visszatér Budapestre, de a korábbiaktól eltérően nem New York és Budapest, hanem Philadelphia és Budapest között járatja majd lassan kiöregedő Boeing 767-eseit.

A kabintermékről akkor írtunk, az árkategóriákról viszont akkor nem volt szó, mivel nem lehetett foglalni jegyeket. Most viszont már az American Airlines oldalán korlátozott számban, de elérhetőek az AA96-os és AA97-es járatra.

Május közepére és júniusra oda-vissza útra 800 dollár, vagyis 205 ezer forint körül vannak jegyek. Ez egy klasszikus turista jegy, amelyben feladható és kézipoggyász, ételek és italok vannak fizetős helyválasztással, illetve lehetőség van business osztályra módosíttatni a jegyet.

Az American Airlines Boeing 767-300-asa leszállás közben. (Fotó: AIRportalhu)

A Skift beszámolója szerint viszont az American arra készül, hogy a transzatlanti járatokon is bevezesse azt, amit az amerikai belföldi járatokon nagy felháborodások közepette már meglépett: fapadosítja a jegyet, és így annak árát is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Don Casey alelnök Las Vegasban egy konferencián azt mondta, a légitársaságnak legkésőbb 2018-ban a transzatlanti járatokon is be kell vezetnie ezt az árkategóriát. Ez azzal járhat, hogy a feladandó poggyászért és az ételekért is fizetni kell majd, sőt upgrade-re sem lesz lehetőség.

Ehhez hozzátéve, hogy a Boeing 767-eseken nincs fedélzeti szórakoztató központ és áramforrás a turistán, nem lesz kimondottan acélos az American kabinterméke, pláne akkor nem, ha összevetjük a LOT Dreamlinereivel, és a lengyelek kabintermékével.