Hatalmas forgalmat bonyolít a húsvét körüli napokban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, a napi utasszám a nyári csúcsidőszakot idézi. Csütörtökön és pénteken is jóval meghaladta a negyvenezer főt az érkező és induló utasok száma Budapesten – olvasható a reptérüzemeltető lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Sok honfitársunk használta ki a négynapos ünnep kínálta lehetőséget egy-egy külföldi utazásra, mint ahogy a külföldön dolgozó magyarok is szívesen térnek haza a húsvéti ünnepekre. Emellett a forgalom nem elhanyagolható részét teszik ki azok a külföldiek, akik Magyarországon kívánják eltölteni a tavaszi ünnepet.

Sorozatban indulnak az új repülőjáratok Budapestről

Fotó: Budapest Airport

Alig néhány napja van érvényben a repülésben a 2018-as nyári menetrend, máris egy sor új járattal bővült a Budapest Airport idei útvonal kínálata. Az elmúlt egy hétben négy új járat került fel a palettára és május elejétől elindulnak a várva-várt új tengerentúli járatok is.

A Vizcayai-öböltől Norvégiáig terjed a Budapestről üzemelő új repülőjáratok sora, amik az hétvégén életbe lépett nyári menetrendi időszaktól indultak el. A polgári repülésben immár hagyományosan a téli/nyári időátállításhoz igazítják a menetrendi váltást is, hiszen télen jóval kevesebb járatot üzemeltetnek a légitársaságok. Az új járatok mellett egy sor légitársaság bejelentette, hogy a jelentős igények miatt tovább növeli a Budapestre közlekedő járatainak a számát. Így csak a március végétől október végéig terjedő időszakban közel egy millió utas-férőhellyel többet kínálnak a légitársaság a magyar fővárosból, mint tavaly ilyenkor.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 2018 nyári menetrendben a következő új járatok érhetők el Budapestről:

Új járatok/ Új légitársaságok/ Új úticélok 2018
Légitársaság Célállomás Első járat indul Heti járatszám
Wizz Air Stavanger március 15. 2
Wizz Air Athén március 25. 4
Ryanair Santander március 26. 2
Ryanair Paphos március 27. 3
LOT Krakkó április 28. 6
Wizz Air Bázel május 3. 5
LOT New York JFK május 3. 4
LOT Chicago O’Hare május 5. 2
American Airlines Philadelphia május 5. 7

„Alig több, mint egy hónap múlva egyszerre négy transzatlanti járatot kínálhatunk Budapestről, amire még sohasem volt példa a magyar főváros repülőterének történetében. Május elejétől ismét közvetlenül lehet New Yorkba repülni, a listán vadonatúj desztináció lesz a heti két chicagói LOT-járat, az American Airlines naponta közlekedő philadelphiai járatával együtt, ami jól illeszkedik az Air Canada Rouge népszerű és immár naponta közlekedő torontói járatához.” hangsúlyozta Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója.

Hozzáfűzte: „A nyári menetrendben induló új járatokkal sikerült újabb „fehér foltokat” lefednünk Európa térképén, olyan izgalmas uticélokat kínálva, mint a norvégiai Stavanger, az észak-spanyolországi Santander vagy Paphos Cipruson. Egyre csökken a kínálatból hiányzó városok sora Európában, így egyre szélesebb választékot tudunk kínálni a magyar és a nemzetközi utazóközönség számára is.”

Mindezt megerősíti, hogy az új járatok mellett egy sor légitársaság sűríti budapesti járatait:

Légitársaság Célállomás Járatszám növekedés
Lufthansa Frankfurt napi 5-ről 6-ra
LOT Varsó napi 4-ről 5-re
Finnair Helsinki napi 2-ről 3-ra
Turkish Airlines Isztambul napi 2-ről 3-ra
Air Canada Rouge Toronto heti 3-ról naponta
Iberia Madrid napi 1-ről augusztusban napi 2-re
Aeroflot Moszkva napi 3-ról 4-re