A LOT Közép-Európa kedvenc és legnagyobb légitársaságává akar válni, ezért is tervezik a budapesti bázis megnyitását – mondta Rafal Milczarski, a légitársaság vezérigazgatója a Budapesten tartott CEE Aviation konferencián.

A közép-európai légiközlekedés jövőjével kapcsolatban az AIRportal.hu kérdésére válaszolva elmondta, budapesti megjelenésük pusztán piaci alapon történt, azért indítanak járatokat Budapestről is, mert a magyar piacban nagyon nagy fejlődési potenciál van.

A LOT meghatározó szerepet akar betölteni a piac stimulálásában – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy más országokban, más városokban tervez-e a LOT hasonló lépéseket Milczarski azt mondta, nem akar találgatásokba, becslésekbe bocsátkozni, a fő feladat most a két új hosszútávú járat üzemeltetése.

A vezérigazgató emellett azt emelte ki beszédében, hogy az európai légitársaságokkal szemben az uniónak egyenlő arányban kellene fellépnie és egyenlő mértékű nem anyagi támogatást kellene biztosítania. Példaként említette, hogy az Alitalia többször is kapott többszázmillió euró állami támogatást, mégis repülhettek tovább, míg a Malév emiatt becsődölt, a LOT-nak pedig jelentősen vissza kellett vágnia járathálózat. „Hol van itt az egyenlő mérce?” – tette fel a kérdést.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Hozzátette: minden országnak egyenlő szabályok, egyenlő elvek alapján kellene a légitársaságokat kezelnie, és érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy a direkt és indirekt állami támogatások mennyiben torzítják az európai légiközlekedést. Fair szabályok nélkül nem lehet egészséges növekedés Európában – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a LOT tervezi-e, hogy más légitársaságok járatára ráhordjanak Rafal Milczarski leszögezte: egyelőre nem érdeklődnek ezen opció iránt, mivel a cég magától is képes 30 százalékos növekedésre, ezt kell tudniuk kezelni és kiszolgálni, csak ez után jöhet szóba a más társaságok járatára való ráhordás.