A korábbi hírekkel egybehangzóan a British Airways, Iberia és Vueling légitársaságokat irányító IAG Holding megállapodott az osztrák Niki felvásárlásáról.

A cég péntek esti közleménye szerint az IAG 20 millió eurót fizet az Air Berlin egykori leányvállalatáért, továbbá 16,5 millió euró tőkeinjekciót nyújt a Nikinek.

Fotó: AIRportal.hu

A közlemény kitér arra is, hogy a javarészt nyaralójáratokat üzemeltető Nikit a Vueling low-cost légitársaságba integrálja a cég, de az osztrák engedélyeket megtartják. A cég márkanevének használatáról szóló döntést később hozzák nyilvánosságra.

Az IAG a Niki felvásárlásával 15 darab A320-as repülőgéphez jut hozzá, továbbá több európai leszállási jogot is megkap.

Az IAG elkötelezett annak érdekében, hogy a Niki mintegy ezer dolgozójából 740 főt továbbra is alkalmazzanak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az osztrák cég azután került bajba, hogy bár nem volt része a többségi tulajdonos Air Berlin csődjének és működőképes maradt annak leállása után is, a Lufthansa mégsem kívánta megvenni.

A német konszern az Air Berlin feldarabolásának részeként vette volna át a Nikit, de az uniós versenyhatósági eljárástól tartva végül elállt ettől a szándékától. Az osztrák légitársaság ezt követően, december közepétől leállította járatait.

A Nikit 2003-ban alapította Niki Lauda egykori Formula 1-es autóversenyző, a céget 2011-ben vásárolta fel teljesen az Air Berlin.

Amint korábban megírtuk, több más légitársaság mellett Lauda is tett ajánlatot a cég visszavételére, az érdeklődők közé sorolták még a Tuifly-t, a Thomas Cook-holdingot is. Lauda eközben azzal vádolta a Lufthansát, hogy gyakorlatilag „kicsontozták” a Nikit, amely ellehetetlenítette a cég újraélesztését.