Egy évvel ezelőtti terveihez képest a Wizz Air 2020-ra jelzett flottája száznégy repülőgép helyett százhúszat számlálhat. A fapados ebben az üzleti évében tizenhárom Airbust vesz át, ezek közül tíz lesz A321-es. Jövőre érkeznek az első új generációs A321neo-k, a Brexit miatt pedig a légitársaság brit üzembentartói engedély megszerzésére készül.

Növeli az A321-esek arányát a flottában a magyar gyökerű fapados, jövőre érkezik az első 240 utas szállítására képes A321neo. (Forrás: Airbus) | © AIRportal.hu

Növeli az A321-esek arányát a flottában a magyar gyökerű fapados, jövőre érkezik az első 240 utas szállítására képes A321neo. (Forrás: Airbus)

A magyar gyökerű, dinamikusan fejlődő fapados a pénzügyi eredményeiről szóló tájékoztatón nyilvánosságra hozta a flottafejlesztési terveit is – írja a flightglobal.com portál.

E frissített dokumentum szerint az egy évvel ezelőtt publikált elképzeléshez képest mintegy 15 százalékkal több repülőgépet fog üzemeltetni a 2020 tavaszán záruló üzleti évének végére a diszkont légitársaság.

Az új flottaterv szerint a tavalyi elképzelésben szereplő száznégy Airbus-keskenytörzsű helyett százhúszat kíván működtetni a légitársaság.

A fapados közölte azt is, hogy ebben az üzleti évében – amely 2018 tavaszán zárul – összesen tizenhárom új repülőgépet vesz át, ezek között tíz A321-es szerepel. Váradi József vezérigazgató közölte, hogy jövő márciusra így már huszonhat példányt üzemeltetnek a hosszabb törzsű Airbusból, amelyek a rendelkezésre álló üléskapacitás harmadát adják majd. Hozzátette, hogy a riválisaihoz képest jelentős költségelőnyt jelent ez – mint ismert, a közelmúltban további tíz A321-est rendelt a gyártól a cég, hogy rövid távú kapacitásigényét lefedje.

A Wizz a 2018-2019-es üzleti évében tizenöt A321-est vár az Airbustól, ezek között lesz az első három új generációs hajtóművel szerelt, 240 utas szállítására képes A321neo is.

Végül, a 2019-2020-as évben húsz A321-es jön a gyárból, köztük már csak három lesz a régebbi hajtómű-opciós A321(ceo).

A Reuters hírügynökségnek Váradi elmondta azt is, hogy brit légi üzembentartói engedély (AOC) beszerzésével készül bebiztosítani járatait a Wizz Air arra az esetre, ha nem születik a Brexit utáni helyzetet számára kedvező módon rendező légiforgalmi megállapodás Nagy-Britannia és az Európai Unió között. Mint rámutatott, erre már az elkövetkező hónapokban sor fog kerülni.

Amint az AIRportal.hu nemrég megírta, a londoni székhelyű brit fapados óriáscég, az Easyjet a Brexit miatt és helyzetéből adódóan ellentétes lépést tett: osztrák üzemelési engedélyt szerzett, hogy biztosítsa magának az uniós repülési jogokat. Az itteni leánycéghez száz repülőgépe tartozik majd, az első példány transzfere nemrég történt meg.

A Wizz Air első A321-es repülőgépe Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Wizz Air első A321-es repülőgépe Ferihegyen. (Fotó: AIRportal.hu)