2017. első hónapjában 818 806 utast kezelt a budapesti repülőtér, mely 16,7%-kal haladja meg az előző év januárban mért adatot.

A 2016. januárjában mért 701 859 fős utasszámot csaknem 117 ezerrel sikerült túlteljesíteni a repülőtérnek 2017. első hónapjában, mely százalékban kifejezve 16,7 százalékos növekedést jelent.

A kettes terminál madártávlatból a most épülő reptéri szálloda látványtervével. (Forrás: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

A kettes terminál madártávlatból a most épülő reptéri szálloda látványtervével. (Forrás: Budapest Airport)

2016. rekordév volt a Budapest Airport számára, tavaly a repülőtér utasforgalma minden hónapban felülmúlta az előző évi teljesítményét, sőt egymást követően hat hónapban is meghaladta az 1 millió főt, május és október között hét számjegyű utasforgalmi utas-adatokat regisztráltak a repülőtéren.

2016-ban összesen 11 441 999 induló, vagy érkező utas fordult meg a budapesti repülőtéren, mely 11,1 százalékkal haladta meg a 2015-ben mért 10 298 963 főt.

A 2017. januárban elért 16,7 százalékos növekedés azt mutatja, hogy az utasforgalom 2016. utolsó két hónapjában mért meglepően meredek növekedése az idei év első hónapjában is folytatódott. Az előző évhez viszonyítva, százalékban kimutatva a 2016. november és a december hónapok hozták a legnagyobb növekedést, novemberben 15, decemberben 19 százalékkal haladta meg az utasok száma az előző évit.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Éves szinten némileg alacsonyabb százalékban mért növekedést jósolnak 2017-re, a 2016-ban mért magasabb bázis adatok miatt, de – amennyiben a légiközlekedés élénkülésének kedvező trendekben nem történik drasztikus változás – a 2017-es évben az utasszám így is meghaladhatja a 12,5 milliót.

Elindult a móló fejlesztése, check-in pult bővítés a meglévő épületekben, újabb parkolóhelyek kialakítása, futópályafelújítás

A Budapest Airport a BUD 2020 ötéves fejlesztési terv részeként 50 milliárd forintot (kb. 160 millió eurót) fordít a repülőtér fejlesztésére. Egyebek mellett elkezdődött a 2B Terminálon egy új, 10 000 négyzetméteres utasmóló építése, ehhez kapcsolódóan új F (Foxtrot) jelű gurulóutat építenek a repülők jobb kiszolgálása érdekében, épül a 2. Terminál előtt a 145 szoba kapacitású repülőtéri szálloda.

A 2B Terminálon tíz új check-in pult kialakítása kezdődött el, 1000 férőhellyel ismét bővül a parkolóhelyek száma. Idén tavasszal pedig elkezdődik az 1. (13R/31L) futópálya nagyszabású rekonstrukciója is.

Így fog kinézni a Pier B. (Forrás: Budapest Airport) | © AIRportal.hu

Így fog kinézni a Pier B. (Forrás: Budapest Airport)

A Budapest Airport 2017. január elején kezdte meg a B-utasmóló kivitelezését, a kettes terminál non-schengeni oldalán működő egyszerűsített beszállítókapuknak helyet adó bádogépület bontásával.

A repülőtér B Termináljához csatlakozó 220 méter hosszú új épületszárny jelentősen növeli a repülőtér beszállókapu kapacitását. Az új, angolul Pier B elnevezésű mólót kifejezetten arra tervezték, hogy kiszolgálja a széles törzsű repülőgép-állóhelyekre megnövekedett igényt, összesen 27 új beszállókaput és 10 új utashidat kínál (az összes utashíd száma nem nő ennyivel, mert a móló miatt néhány régi utashíd megszűnik).

A B utasmóló megépítése várhatóan másfél évig tart, az épület átadásáig a non-schengeni oldalon az eddiginél kevesebb beszállítókapu áll majd rendelkezésre, a fapados járatok utasait buszokkal szállítják majd a földi kiszolgáló cégek. A schengeni (A) oldalon egyelőre maradnak a bádogépületek és a gyalogos beszállítást szolgáló folyosók.

A repülőtér üzemeltető az következő egy-két évben várhatóan a meglévő épületek átalakításával bővíti a már most is szűkös check-in pult kapacitást és az utasbiztonsági áteresztő folyosók számát, hogy kezelni tudja a nyári hónapokban tapasztalható utasforgalmi csúcsokat. A 2C néven emlegetett új check-in vagy fapados terminál építése 2019. előtt nem várható.

A budapesti repülőtér légiáru-forgalma is csúcsokat döntöget, a cargo forgalom 2016-ban meghaladta a 112.000 tonnát, ami csaknem 23%-os növekedést jelent az előző évhez képest. A cargo forgalomról és a ferihegyi logisztikai fejlesztésekről korábbi hírünkben írtunk bővebben.

A Budapest Airport továbbra sem közli az utasforgalmi adatait (és a légijármű mozgások számát sem), így a cikk elkészítéséhez a nemzetközi légiközlekedési adatok elemzésével foglalkozó cégek adatbázisaiban található adatokat használtuk – a Szerk.