Németországban házkutatást tartott a rendőrség csütörtök délután a lezuhant Germanwings-járat másodpilótájának lakóhelyén.

Andreas Lubitz (Forrás: Facebook) | © AIRportal.hu

Andreas Lubitz (Forrás: Facebook)

A nyomozók két helyszínen tartottak házkutatást, a másodpilóta düsseldorfi lakásában és abban a montabauri házban, ahol szüleivel élt – jelentette az n-tv hírtelevízió.

A Franciaországban kedden történt repülőgép-szerencsétlenséget vizsgáló hatóságok megállapítása szerint a másodpilóta valószínűleg szándékosan vezette a gépet katasztrófába.

A 28 éves másodpilóta korábban, a kiképzése idején azért szakította meg hosszabb időre tanulmányait, mert depressziós volt – írta a Frankfuter Allgemeine Zeitung az online kiadásában a másodpilóta egy ismerősére hivatkozva. A Passauer Neue Presse című lap szintén egy ismerősre hivatkozva azt írta, hogy a másodpilóta “lelkileg labilis” volt.

Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, hogy a német hatóságoknak sincs tudomásuk arról, hogy a másodpilótának lettek volna terrorista kapcsolatai. De Maiziere elmondta, hogy az illetékesek már kedden, a katasztrófa napján elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat a nemzetközi partnerekkel együttműködve, és nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a másodpilótával kapcsolatban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Merkel: “szinte felfoghatatlan dimenziót” jelentenek a másodpilótáról szóló hírek

A német kancellár szerint “szinte felfoghatatlan dimenziót” adnak a keddi repülőgép-szerencsétlenségnek az új hírek, amely szerint a másodpilóta tudatosan katasztrófába vezette a gépet.

Angela Merkel csütörtöki berlini sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy a francia és német hatóságok megállapításai a balesetről “minden elképzelést felülmúlnak”.

Az ügy háttere még nem ismert teljes egészében, ezért nagyon fontos, hogy a vizsgálat folytatódjon és minden vonatkozásra kiterjedjen – mondta a német kancellár.

Hangsúlyozta: a német hatóságok minden lehetséges segítséget megadnak a baleset körülményeinek feltárásához. “Tartozunk ezzel mindazoknak, akik az életüket vesztették a keddi katasztrófában, és hozzátartozóiknak, akik most rettenetesen szenvednek” – mondta Angela Merkel.

Alexander Dobrindt, német közlekedési miniszter megerősítette a francia ügyészség közlését

A Germanwings német légitársaság franciaországi repülőgép-szerencsétlenségének feltárásában közreműködő német szakértők megerősítik a francia hatóságok megállapítását, miszerint a másodpilóta vélhetően szándékosan pusztította el a gépet – mondta a német közlekedési miniszter csütörtökön Berlinben.

Alexander Dobrindt közölte, hogy a francia hatóságok munkáját a légi balesetek vizsgálatával foglalkozó német hatóság és a Lufthansa szakértői is segítik, és egyetértenek az eljárást vezető marseille-i ügyészség megállapításaival.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a pilótafülke ajtaját az arra jogosult és a szükséges információkkal rendelkező személyek csak akkor nem tudják kívülről kinyitni, ha belülről szándékosan akadályozzák az ajtó kinyitását.

Thomas de Maiziere belügyminiszter azt mondta, hogy a német hatóságoknak sincs tudomásuk arról, hogy a másodpilótának lettek volna terrorista kapcsolatai. De Maiziere elmondta, hogy az illetékesek már kedden, a katasztrófa napján elvégezték az ilyenkor szükséges vizsgálatokat a nemzetközi partnerekkel együttműködve, és nem találtak terrorizmusra utaló jeleket a másodpilótával kapcsolatban.

Hozzátette, hogy a Germanwings anyavállalatánál, a Lufthansánál rendszeresen végzett biztonsági ellenőrzések sem eredményeztek gyanús jeleket. A belügyminiszter elmondta, hogy a lezuhant gép személyzetének valamennyi tagját ellenőrizték, és ez mind a hat fő esetében negatív eredményt hozott, vagyis nem tártak fel biztonsági kockázatot vagy terrorizmusra utaló jelet.

A másodpilóta Brice Robin marseille-i ügyész tájékoztatása szerint Andreas Lubitz, akit a német sajtóban a vonatkozó szakmai előírásoknak megfelelően Andreas L. névvel jelölnek.

Az ARD országos közszolgálati televízió helyszíni beszámolója szerint a Rajna-vidék-Pfalz tartománybeli Montabaurban, ahol a 28 éves másodpilóta felnőtt, a kisváros közösségét sokkolta a hír, hogy a fiatalember valószínűleg öngyilkosságot követett el, és magával rántott a halálba 149 embert. A másodpilótát nyugodt, kedves embernek ismerték, és sikeres pilótakarrierje révén példaképként tartották számon a helyi vitorlázórepülő egyesületben – számolt be az ARD.

A másodpilóta tizenéves korában szerzett vitorlázórepülőre érvényes engedélyt, és egy szakközépiskola elvégzése után lett a Lufthansa pilótatanonca. A Lufthansa közlése szerint a másodpilóta 2013 szeptemberében csatlakozott a Germanwings légitársasághoz, és azóta 630 órát repült.

Egyes légitársaságok máris változtatnak szabályzataikon

A Norwegian Air Shuttle norvég diszkont légitársaság, az easyJet és a kanadai Air Transat is azt jelentette be, hogy tekintettel a Germanwings repülőgép katasztrófájára péntektől minden járatukon kötelezően két embernek kell lennie a pilótafülkében. A brit légügyi hatóság arra hívta fel a légitársaságok figyelmét, hogy gondolják át a vonatkozó szabályzataikat.

Ennek értlmében amennyiben az egyik pilótának ki kell mennie a pilótafülkéből, a kint tartózkodás idejére az egyik légiutas-kísérőnek a cockpitban kell tartózkodnia. (A pilótafülke ajtó működéséről korábbi cikkünkben lehet részleteket olvasni.)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!