Kedden délelőtt Dél-Franciországban egy hegynek csapódott a német Germanwings légitársaság A320-as repülőgépe, 150 emberrel a fedélzetén. Nagy valószínűséggel senki sem élte túl a katasztrófát. A repülőgép apró darabokra törött roncsai a lakott területektől távol, egy nehezen megközelíthető, meredek hegyoldalban nagy területen szóródtak szét. A francia hatóságok helikopterek segítségével kutatnak az áldozatok és a roncsok után. Bernard Cazeneuve, francia belügyminiszter közlése szerint a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő “feketedobozt” (CVR – Cockpit Voice Recorder) találták meg. A megrongálódott készüléket további vizsgálatokra Párizsba szállították, a vizsgálatot lefolytató hatóságok abban bíznak, hogy sikerül belőle használható információt kiolvasni.

Friss cikkünk a témában 4U 9525: Egyetlen pilóta volt az A320-as pilótafülkéjében

A Germanwings kedden hegynek csapódott A320-as gépének egyik pilótája a süllyedés megkezdése előtt elhagyta a pilótafülkét, de már nem tudott visszatérni.

Forrás: Twitter | © AIRportal.hu

Forrás: Twitter

A médiában számos, minden szakmai alapot nélkülöző találgatás jelent meg a katasztrófa okairól.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezek a spekulációk a jelen helyzetben nem szerencsések.

Egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy a baleset összefüggésbe hozható a repülőgép 24 éves korával, vagy a katasztrófát megelőző napon tapasztalt orrfutóakna-ajtó problémával, amit a felszállás előtt kijavítottak a Lufthansa Technik szakemberei.

Találgatások helyett tehát a tények, amit eddig ismerünk

A francia polgári légi baleseteket vizsgáló hatóság, a BEA közzétett egy fényképet az A320-as megtalált CVR (Cockpit Voice Recorder) adatrögzítőjéről.

Az fr24.com adatai. | © AIRportal.hu

Az fr24.com adatai.

A repülőgép UTC idő szerint 09:00 órakor szállt fel Barcelonából, majd 09:27-kor érte el a 38.000 láb (11.582 méter) utazómagasságot a flightradar24.com adatai szerint.

Pár perccel később az Airbus A320-as 09:31-kor egy a szokásosnál nagyobb mértékű süllyedésbe, de nem zuhanásba kezdett, amely mintegy 9-10 percig tartott, a repülőgép jeleit 09:40-kor veszítette el az ADS-B technológián alapuló internetes repülőgép-követő alkalmazás. (Helyi idő = UTC + 1 óra)

Az A320-as mintegy 9 perc alatt süllyedt 38.000 lábról (11.582 méter) 11.000 lábra (3.352 méter), mely átlagosan 3.375 láb per perces süllyedést jelent. A radar adatok szerint a repülőgép süllyedése egy rövid időre megállt 6.800 lábon (2.072 méter), mielőtt a körülbelül 2.700 méter magas hegy oldalának csapódott.

A repülőgép sebessége a radar adatok szerint egészen a becsapódásig 400 csomó körül volt. A becsapódás helyszíne körülbelül 8 kilométerre található attól a ponttól, ahol a repülőgép jeleit utoljára érzékelték az internetes repülőgép-követő alkalmazások.

A repülőgép személyzete nem adott le semmilyen vészjelzést, a repülőgép válaszjeladójába beprogramozott squawk is végig a járat számára kiosztott 5512-re volt beállítva, nem állították át a pilóták az általános vészhelyzetet jelző 7700-as értékre, sem a 7600-as kommunikációs problémát, vagy a 7500-as gépeltérítést jelző kódra.

A járat személyzete a légiforgalmi irányítás felé sem kommunikált a kb. 9 percig tartó süllyedés folyamán, nem jelentettek vészhelyzetet (MAYDAY), pedig az általános gyakorlat szerint a légiforgalmi irányító – aki egyébként kiadta a vészriasztást – nyilvánvalóan többször próbálta meg hívni a repülőgépet a normál és a vészhelyzeti frekvencián is.

A repülőgép személyzete a kb. 9 percig tartó süllyedés során nem fordította a repülőgépet másik irányba, hanem folyamatosan a süllyedés megkezdése előtti irányon (heading) folytatták a repülést.

A repülőgépet néhány másodperccel a becsapódást megelőzően több, a lezuhanás helyszínéhez közeli településen tartózkodó szemtanú is látta, ők csak annyiról számoltak be, hogy a gép nagyon alacsonyan volt. A repülőgépet 2-3 másodpercre megpillantó egyetlen szemtanú sem jelezte, hogy a repülőgépen bármilyen strukturális megrongálódást, tűz vagy robbanás nyomát látták volna. A repülőgép roncsainak elhelyezkedése arra utal, hogy a gép a becsapódáskor tört darabokra, nem a levegőben történt robbanás.

A Barcelona-ból Düsseldorfba tartó járat fedélzetén összesen 150 fő, 144 utas (köztük két csecsemő) és 6 fős személyzet (2 pilóta és 4 légiutaskísérő) tartózkodott. Az utasok közül többen egy németországi gimnázium tanulói és azok kísérő-tanárai voltak (16 diák és 2 tanár), akik egy spanyolországi diákcsere-programot követően tartottak haza.

Az áldozatok állampolgárságáról csak egy nap után közöltek részletes információt, de ezek az adatok még változhatnak, mert több kettős állampolgárságot viselő személy is volt a fedélzeten. A legutóbbi közlés szerint a 4U 9525 járat fedélzetén 72 német, 35 spanyol (a spanyol hatóságok szerint 39), 3 brit, 3 kazakh, 2 amerikai, 2 argentin, 2 ausztrál, 2 kolumbiai, 2 iráni, 2 japán, 2 venezuelai, 1 belga, 1 holland, 1 dán, 1 izraeli, 1 marokkói, 1 mexikói és 1 török állampolgár utazott.

24 éves repülőgép, nagy tapasztalattal rendelkező kapitány

A Lufthansa sajtótájékoztatóján elhangzott információk szerint járat kapitánya 10 éve repült az A320-as típuson és több, mint 6.000 repült órával rendelkezett az A320-ason.

A balesetet szenvedett Airbus A320-211 típusú repülőgépet 1990-ben gyártották, azaz csaknem 25 éves korával ez volt a légitársaság legrégebbi repülőgépei közé tartozott. A gép korábban az anyavállalat Lufthansa flottájában repült.

Az Airbus lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a szerencsétlenül járt, D-AIPX lajstromjelű A320-as a 147-es gyártási sorszámú (MSN) repülőgép volt. A gépet 1991-ben vette át a Lufthansa és összesen körülbelül 58.300 órát repült és 46.700-szor szállt fel. A repülőgép CFM 56-5A1 típusú hajtóművekkel volt felszerelve.

A repülőgép időzített C-checkjét 2013. nyarán végezték el a Lufthansa Technik szakemberei, a legutóbbi átvizsgálás kedden reggel történt a Düsseldorfból történt felszállást megelőzően.

A Germanwings a német Lufthansa 100%-os tulajdonában lévő diszkont modellben működő leányvállalat.

Szörnyű látványt nyújt a roncsok helyszíne

Szörnyű látványt nyújt a Barcelonából Düsseldorfba tartó Germanwings-járat szerencsétlenségének helyszíne – mondta a német külügyminiszter kedden, miután tájékozódott a balesetről – az MTI beszámolója szerint. Frank-Walter Steinmeier a tárca Berlinben kiadott közleménye szerint a helyszínen tárgyalt a francia hatóságok képviselőivel és megtekintette a külvilágtól elzárt hegyvidéki területet, ahol szétszóródva fekszenek a lezuhant utasszállító roncsai.

A miniszter azt mondta: a térség “borzalmas képet mutat”, az áldozatok hozzátartozóinak gyásza pedig “mérhetetlen”. A francia hatóságok munkája “példamutató”, amiért a német kormány köszönettel tartozik nekik – tette hozzá. Frank-Walter Steinmeier mellett a német közlekedési miniszter, Alexander Dobrindt is a katasztrófa térségébe utazott kedden, és a repülőgép-szerencsétlenség körülményeinek feltárásán német szakértők is dolgoznak. Szerdán Angela Merkel kancellár is felkeresi a baleset helyszínét.

Több járatát törölte a Germanwings kedden

Az Airbus A320-as lezuhanása után megtagadta a munkát a Germanwings és a Lufthansa több Düsseldorfból indítani tervezett járatának személyzete, így törölni kellett egy madridi, egy londoni és egy stockholmi járatot. A Lufthansa szóvivőjének közleménye szerint a munkát megtagadó alkalmazottak személyes okokra hivatkoztak, és senki nem mondta közülük, hogy azért nem akar repülni, mert úgy érzi, valami nincs rendben a gépével.

Német hírportálok beszámolói szerint a Germanwings számos további járatát is törölték a katasztrófa után. Nem indult el egyebek között a Berlinből Londonba, Düsseldorfba, Koppenhágába és Stuttgartba közlekedő járat, a Lipcse-Halle repülőtéren pedig a stuttgarti és a köln-bonni járatot törölték.

Egy kivételével az összes Germenwings járat felszáll szerdán – közölte lapunkkal a légitársaság. A lelki megrázkódtatás miatt azonban a cég több munkatársa nem tudja ellátni munkáját a mai napon sem, így a Germanwings több járatán a mai napon a Lufthansa, az Air Berlin és a TuiFly repülőgépei és személyzetei teljesítenek szolgálatot.

A Lufthansa csoport dolgozói szerdán 10:53-kor, a repülőgép lezuhanása után 24 órával egy perces néma főhajtással emlékeznek az áldozatokra.

Folytatják a kutatást

A francia hatóságok az éjszakai órákra felfüggesztették a kutatást. Március 25-én szerdán több, mint 300 rendőrt és 380 tűzoltót és több helikoptert vetettek be a roncsok helyszínén. A csapatok a Seyne-les-Alpes település közelében kialakított ideiglenes kutató-mentőbázisról indultak a roncsokhoz. Az időjárási körülmények jelenleg nem hátráltatják a kutatást.

Fotó: BBC élő közvetítés | © AIRportal.hu

Fotó: BBC élő közvetítés

Remi Jouty a BEA tisztviselője egy délutáni sajtótájékoztatón cáfolta azokat a médiában megjelent híreket, miszerint a keresőcsapatok megtalálták a repülési adatokat rögzítő “feketedobozt” (FDR – Flight Data Recorder).

Remi Jouty elmondta, hogy megkezdték az elemzését a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő készülék (CVR – Cockpit Voice Recorder) adatainak, amelyet kedden 17 óra körül találtak meg. A tisztviselő elmondta, hogy a készülékből sikerült hangfelvételeket előhívni, de konkrét következtetéseket még nem vontak le belőlük.

Remi Jouty elhárította az összes olyan kérdést, amely a hangfelvételek hosszára, tartalmára vonatkoztak, mert mint mondta az adatok vizsgálatának végéig nem fednek fel részleteket. A szakember legfontosabb teendőként – a vizsgálatot illetően – a másik adatrögzítő (FDR) megtalálását nevezte meg.

Utoljára frissítve: 2015. március 25. 18:00

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!