Lelki betegségre utaló információkat tártak fel a lezuhant Germanwings-járat másodpilótájának düsseldorfi lakásában tartott házkutatáson – jelentette pénteken a Spiegel Online hírportál. A düsseldorfi ügyészségi nyomozók arra utaló orvosi papírokat találtak meg összetépve Andreas Lubitz lakásán, amely szerint a pilóta nem dolgozhatott volna a katasztrófa napján. A nyomozás jelenlegi állása szerint az első tiszt eltitkolta egészségügyi állapotát munkáltatója előtt. Sajtóértesülések szerint a közelmúltban komoly párkapcsolati problémái voltak a pilótának. A német közszolgálati televízió számára a légügyi hatóság megerősítette, hogy nyilvántartásukban és Lubitz szakszolgálati engedélyében is a rendszeres felülvizsgálatok szükségességére utaló jelzés szerepelt.

Andreas Lubitz (Forrás: Facebook) | © AIRportal.hu

Andreas Lubitz (Forrás: Facebook)

A német rendőrség a kedden Franciaországban történt katasztrófa körülményeit vizsgáló francia hatóságok felkérésre tartott házkutatást a másodpilóta düsseldorfi lakásában és abban a montabauri házban, ahol szüleivel élt.

A házkutatásokra azért volt szükség, mert a francia hatóságok feltételezése szerint a másodpilóta szándékosan vezette katasztrófába a gépet.

A düsseldorfi ingatlan átkutatása nagyjából négy órán keresztül tartott, péntekre virradó éjjel ért véget. A Spiegel Online értesülése szerint arra utaló információkat tártak fel, hogy a 27 éves másodpilóta lelki betegségben szenvedett. Az nem ismert, hogy milyen jelekről, információkról van szó – írta a hírportál.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A Focus hírmagazin az online kiadásában arról írt pénteken, hogy a fiatalember lakásában különböző tárgyakat és iratokat foglaltak le, köztük “valami nagyon fontos, döntő jelentőségű” dolgot.

Hivatalosan egyelőre nem erősítették meg, hogy a házkutatás révén sikerült áttörést elérni a tragédia feltárásban. A lefoglalt holmikat még alaposan meg kell vizsgálni, és “majd elválik”, hogy van-e közöttük a szerencsétlenséget magyarázó bizonyíték – mondta egy rendőrségi szóvivő a Die Welt online kiadásának beszámolója szerint.

A Bild című lap pénteken arról írt, hogy a német szövetségi légiközlekedési hivatal dokumentumai alapján a Germanwings légitársaság Airbus A320-as gépének másodpilótája, Andreas Lubitz 2009-ben “súlyos depresszióban” szenvedett és pszichiátriai kezelést kapott, és azóta is “különleges és rendszeres kezelésben” részesült.

Az első tiszt német állampolgár volt. 2013. őszétől repült a Germanwings légitársaságnál és mintegy 630 repült órával rendelkezett. A Lufthansa Flight Training’s Pilot School-ban végzett Brémában. Nem szerepelt semmilyen olyan listán, amely biztonsági kockázatot vetett volna fel a személyével kapcsolatban.

Egyes légitársaságok máris változtatnak szabályzataikon

A Norwegian Air Shuttle norvég diszkont légitársaság, az easyJet és a kanadai Air Transat is azt jelentette be, hogy tekintettel a Germanwings repülőgép katasztrófájára péntektől minden járatukon kötelezően két embernek kell lennie a pilótafülkében. A brit légügyi hatóság arra hívta fel a légitársaságok figyelmét, hogy gondolják át a vonatkozó szabályzataikat. A holland KLM is azt közölte, hogy vizsgálják, hogy milyen változtatásokat szükséges eszközölniük eljárási szabályzataikban a keddi katasztrófát követően.

Több légitársaság az amerikai cégekhez hasonló szabályozást vezetne be, miszerint amennyiben az egyik pilótának ki kell mennie a pilótafülkéből, a távolléte idejére az egyik légiutas-kísérőnek a cockpitban kell tartózkodnia. (A pilótafülke ajtó működéséről korábbi cikkünkben lehet részleteket olvasni.)

Az európai pilóták szakmai szervezete független, szakmai és elfogulatlan vizsgálatra szólít fel

Az Európai Pilóták Egyesülete (ECA) szerint súlyos hiba volt idő előtt információkat szivárogtatni a Germanwings járatának balesetéről.

A szervezet szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében független vizsgálatot követelt. Tudatta: a pilótákat sokkolta a francia nyomozók és ügyészek bejelentése, miszerint a másodpilóta szándékosan irányította a gépet a földnek.

A feltételezéseket csak a hangrögzítő adatai alapján hozták meg, a repülési adatokat rögzítő doboz tartalmát még nem vizsgálták, pedig ez is szükséges a tények teljes megismeréséhez – olvasható a közleményben.

Független vizsgálatra van szükség, hogy kiderüljön, mi okozta a balesetet, de a vizsgálók most nagy nyomás alá kerültek a kiszivárogtatás miatt. A vezetést az ügyészek vették át, és ez a lépés akadályozza, hogy a megfelelő konzekvenciákat le tudják vonni – írta az Európai Pilóták Egyesülete.

A repülőgép másik adatrögzítőjét, amely a repülési adatokat rögzíti (FDR) még nem találták meg a hatóságok.

Frissítve: 2014. március 27. 13:20

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!