Kigördült a mirebeli festőüzemből az Air Tanzania első A220-300-asa. A repülőgép hamarosan forgalomba állhat, ezzel a légitársaság lesz az Airbus A220 típuscsalád első afrikai üzemeltetője.
Tanzánia nemzeti légitársasága 1977-ben alakult meg, majd többszöri átszervezés után 2002-ben a South African Airways-szel társult. 2006-ban azonban az állam visszavásárolta a légitársaság összes részvényét, majd annak fejlesztésébe fogott.
Ennek részeként a cég hat új repülőgépet rendelt – három Bombardier Dash 8 Q400, két Airbus A220-300 és egy Boeing 787-8 Dreamliner – amellyel a flotta hétgépesre bővül, a 2011 óta szolgálatban álló Dash 8 Q300-ast kiegészítve. A megrendelt gépekből mind a Q400-asok, mind a Dreamliner üzembe állt már, így a második A220-as leszállítása után a flotta teljessé válik.
Az új repülőgépek megvásárlásával hálózatbővítési programját is elindította a légitársaság. Ennek keretében nemcsak afrikai, hanem európai, ázsiai és egyesült államokbeli célállomásokra is szeretnének majd repülni.