Egyelőre lemondott az európai terjeszkedésről az IndiGo indiai diszkont légitársaság, egy éven belül nem várható, hogy új járatot indítanak az öreg kontinensre – írta az Economic Times.
A gazdasági lap az ügyet jól ismerő forrásokra hivatkozva azt írta, az IndiGo az emelkedő költségek és a csökkenő nyereségszint miatt döntött a terjeszkedés elhalasztása mellett. Az egyik forrás szerint fél, vagy akár egy évet is késhet a tervek megvalósítása.
Az európai terjeszkedésből egyelőre csak az isztambuli járat valósulhat meg, bár ennek még feltétele, hogy tavaszra megnyíljon az új isztambuli légikikötő.
A gazdasági lapnak az informátor megjegyezte, hogy bár a légitársaság vásárolt résidőket London-Gatwick repülőtéren, a hatóságok még nem adták meg az engedélyt a járatok üzemeltetésére. A slotok márciusban lejárnak, így azokat a légitársaságnak újra meg kell majd vennie, ha belevág az európai járatok indításába.
Az Economic Times szerint nem csak anyagi okai vannak az ügynek, a légitársaság vezetői között sincs teljes konszenzus abban, hogy az általuk képviselt árpolitikával megfelelő mennyiségű utast és nyereséget lehet elérni a hosszabb járatokon. A szubkontinens és Európa között ugyanis olyan versenytársaik vannak, mint az Emirates vagy a Lufthansa, akik a prémium utasok igényeit lefedik. Az IndiGo mellett szól viszont, hogy indiai belföldi járathálózata rendkívül kiterjedt.