Átvette az Airbus hamburgi gyárában a magyar gyökerű Wizz Air diszkont légitársaság az első A321neo típusú repülőgépét, amely 20 százalékos költségcsökkenést hoz.

A HA-LVA lajstromú gép az elmúlt napokban teljesített minden előírt tesztet, így a Wizz Air csütörtökön hivatalosan is átvehette flottájának immár 109. repülőgépét.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója a Hamburgban tartott ünnepélyes eseményen felidézte: eddig hatszor adtak le megrendelést az Airbusnak, a legelső szerződésről egy budapesti kocsmában állapodtak meg még 2004-ben. Akkor 12 gépet rendeltek, aztán 20-at, két alkalommal 50-et, majd 100-at és tavaly Dubajban már 146 gépet.

Fotó: AIRportal.hu

Ebben a Pratt&Whitney (az első időszakban még az International Engine Alliance tagjaként) végig partnerük volt, 500 hajtóművet vásároltak az amerikai gyártótól.

Váradi József hangsúlyozta, az A321neo igazi forradalmat hoz a légiközlekedésben, mivel a típus a régebbi ceo változathoz képes 20 százalékos költségcsökkenést hoz.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A vezérigazgató szerint a neo takarékossága ugyanennyi, 20 százalékos jegyárcsökkenést is hozhat magával, így továbbra is versenyképesek tudnak maradni.

Erre szükségük van, mert a kelet-közép-európai régió országaiban még van fejlődési potenciál, de stimulálni kell a piacokat – mondta.

Fotó: AIRportal.hu

Hozzátette: a Wizz Air lett Európa legalacsonyabb költségszinten működő légitársasága, a Ryanairnél is alacsonyabb ráfordítással tudnak üzemelni, és ebben az A320-as családnak nagyon nagy szerepe van.

Fotó: AIRportal.hu

A repülőgépet délután Molnár Attila kapitány és Alföldi Bence első tiszt repülte át Budapestre.

Molnár Attila kapitány és Alföldi Bence első tiszt a Wizz Air első Airbus A321neójának pilótafülkéjében. Fotó: AIRportal.hu

A ferihegyi repülőtéren tartott rendezvényen Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója azt hangsúlyozta, hogy 2006-ban egy Boeing 767-es 180 székkel repült, ma az A321neo 239 férőhelyet kínál. Ezzel együtt a 8 milliós utasforgalom 2006-ban évi 140 ezres gépmozgás mellett jelentkezett, míg 2018-ban 15 milliós forgalomra 110 ezer gépmozgás és ezzel alacsonyabb zajterhelés jutott.

Mosóczi László, az Informatikai és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy Ferihegy rendkívüli mértékben fejlődik, de a több repülőgép fokozódó környezeti terheléssel, több levegő- és zajszennyezéssel is jár. Ezért a légitársaságoknak nem csak a szolgáltatási kínálat bővítésében, színvonalának folyamatos emelésében, de a környezeti terhelés visszaszorításában is fontos feladataik vannak. Ebben lépett előre a Wizz Air azzal, hogy az eddigi leginkább környezetbarát gépet vásárolta meg.

A Wizz Air Airbus A321neo repülőgépein 239 utas foglalhat majd helyet, kilenccel több, mint a légitársaság hagyományos hajtóművekkel felszerelt A321 (ceo) repülőgépein. Ezt a vészkijáratok, konyhák és mellékhelyiségek átrendezése tette lehetővé, amelyet Airbus Cabin Flex (ACF) opciónak nevez a gyártó.

Fotó: AIRportal.hu

A Wizz Air új gépének első útja pénteken Rómába jár majd, később pedig egyebek közt Alicantéba, Barcelonába, Londonba, Madridbaés Stockholmba is repül majd.

Az Airbus A321neo törzsének hossza 44,51 méter, mely csaknem 7 méterrel hosszabb az A320neo család alapváltozatánál. A repülőgép szárnyfesztávolsága 35,8 méter, függőleges vezérsíkjának földtől mért magassága 11,76 méter, a törzs legnagyobb szélessége 3,7 méter.

Az A321neo típus hatótávolsága 3 500 tengeri mérföld, mely 6 500 kilométernek felel meg, legnagyobb felszállótömege 93,5 tonna, a gép tömege üzemanyag nélkül 75,6 tonna.

Leszállás Ferihegyen. (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)