Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a főpolgármesteri hivatal a budapesti Liszt Ferenc-repülőtérrel összefüggő éjszakai zajcsökkentésről.
A főpolgármesteri hivatal pénteken juttatta el az MTI-hez a megállapodás szövegét. E szerint Palkovics László miniszter és Tarlós István főpolgármester egyetért abban, hogy intézkedéseik célja az éjszakai zajártalmak csökkentése és az életminőség javítása a repülés által érintettek körében.
A tárca és a hivatal támogatja a légiközlekedési zajterhelésre vonatkozó szabályok szigorítását, hogy a mélyalvási időszakban a repülések megszüntethetők legyenek Budapest felett, valamint a hátszeles leszállásokra vonatkozó 5 csomós korlátozás felülvizsgálatát. Szintén egyetértenek abban, hogy szükséges a repülési engedély megsértőire kivethető szankcionálás lehetőségének felülvizsgálata, valamint a repülőtér üzemeltetőjétől független, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) általi zajszintmérés.
Abban is egyetértettek, hogy a témában felvetődő kérdéseket egy légiközlekedési munkacsoporton belül kell megvitatni, a KTI koordinálásával pedig felvilágosító, tájékoztató tevékenységre van szükség.