Az autómegosztó szolgáltatóként indult Uber nagy dobásra készül New Yorkban: július 9-én indul az első Uber Copter járat, amely a JFK repülőtér és a belváros között közlekedik majd.

Az Uber eddig is változatos szolgáltatással tette személyre szabottá az utazást. Legfeljebb négy személy utazása esetén az UberX nyújt megfelelő szolgáltatást, hat utazónak az UberXL segít, luxusszolgáltatást nyújt az UberBlack és az UberLux, és hamarosan forgalomba áll az első Uber Copter is.

A helikopter-megosztó szolgáltatás New Yorkban indul el július 9-én, Manhattan és a JFK repülőtér között hétfőtől péntekig, a csúcsforgalmi időszakban lehet majd így közlekedni, az út nyolc perces lesz.

Az Uber Copter segítségével elkerülhetőek a New York-i dugók (Forrás: Unsplash, a kép illusztráció)

A szolgáltatás egyelőre az Uber hűségprogramjában résztvevő utasai számára érhető el, akik Platinum vagy Diamond kártyával rendelkeznek.

Az utazók az Uber applikációján keresztül foglalhatják le a helikopter-transzfert, akár már 5 nappal a tervezett utazás előtt.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Érdemes is lesz előre gondolkodni, ugyanis az Uber helikopterei egyszerre összesen 5 utast szállítanak a két állomás között, ők fejenként egy kézipoggyászt és egy kb. 18 kilogrammos csomagot vihetnek magukkal.

A cég megszervezi az autóutat is az utas szállásától a belvárosi heliportra, valamint a JFK repülőtér 8-as termináljánál lévő leszállóhelytől az adott utasfelvételi csarnokhoz.

A helikopteres út ára 200 és 225 dollár között lesz fejenként.

Az Uber Copter a BLADES nevű cég riválisa lesz ezzel az újítással, amely szintén kínál Manhattanből JFK-ra helikopterutakat. Utóbbi cég májusban jelentette be, hogy New York többi nagy repülőterén is bevezetik a szolgáltatásukat.

Az Uber Copter az első lépés a cég Uber Elevate elnevezésű programjában, amely a jövőben a légiközlekedést is szeretné bevonni a járműmegosztó szolgáltatásai közé.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!