Versenytársai közül a Wizz Air büszkélkedhet a legalacsonyabb utasonkénti szén-dioxid-kibocsátással, jelentette be közleményében a diszkont légitársaság.
Utasonként és kilométerenként 56,5 grammos CO2 kibocsátásával 2019 májusában a Wizz Air volt a legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező légitársaság.
A rivális Ryanair június elején tette közzé hasonló adatát, amely szerint az ír gyökerű ultra-low-cost cég 66 grammos utasonként és kilométerenként számított CO2 kibocsátásáért volt felelős 2019 májusában.
A Wizz Air a jövőben újabb lépésekkel támasztja alá a környezetvédelem iránti elkötelezettségét: havi statisztikáiban is feltünteti emissziós adatait annak érdekében, hogy az utasok minden szükséges információ birtokában felelős döntést hozhassanak, amikor utazásaikhoz légitársaságot választanak.
A Wizz Air Airbus A320, A321ceo és A321neo repülőgépekből álló, modern flottát üzemeltet, amelynek 4,7 éves átlagéletkora az egyik legalacsonyabb a légi közlekedésben.
Az elmúlt években folyamatosan csökkent a légitársaság utasonként és kilométerenként számított CO2 kibocsátása – 2019 májusában 4,4%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
A Wizz Airnek több mint 250 Airbus A321neo repülőgépre van rendelése, így az előttünk álló években még hatékonyabbá válik a légitársaság működése, és következő évtizedben további egyharmaddal csökken az ökológiai lábnyoma utasonként.
Havi adat | 2019 május |
Repült utaskilométer | 5,656 millió km |
Utasok száma | 3,47 millió utas |
CO2 kibocsátás | 319,760 tonna |
CO2 kibocsátás utasonként és kilométerenként | 56,5 gramm/utas/km |
Az A321neo és a repülőgépcsaládba tartozó további típusok a legmodernebb mai technológiával vannak felszerelve, az új generációs hajtóművek és a kabintér iparági referenciát jelentő újításai együttesen csaknem 20 százalékos üzemanyag-megtakarítást biztosítanak.
Az Airbus neo környezetvédelmi szempontból is a világ élvonalához tartozik: zajterhelése közel feleannyi, mint a korábbi modelleké. A Pratt and Whitney új generációs hajtóműve ezen túlmenően 50%-kal kevesebb nitrogén-oxid-kibocsátásról tett tanúbizonyságot 2016-os üzembe állítása óta.
Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta: „A Wizz Air végső célja, hogy a megfizethető utazás révén az emberek szabadabban élhessék életüket, és büszkék vagyunk rá, hogy ezt a célt a legfentarthatóbb módon érjük el. Számunkra nem versenyfutás, hogy felelős vállalatként működjünk, és fenntartható jövőt biztosítsunk a következő nemzedékeknek – azzal, hogy utasonként és kilométerenként a legalacsonyabb CO2 kibocsátással büszkélkedhetünk az iparágban, már ma is a Wizz Air a legzöldebb választás az utasok számára. Azt a nagyra törő célt tűztünk ki magunk elé, hogy a legmodernebb technológiák alkalmazásával még kisebb terhet rójunk környezetünkre, és 2030-ra további egyharmaddal csökkentsük utasonkénti szén-dioxid-kibocsátásunkat. Mindehhez a legjobb eszközök állnak a rendelkezésünkre: az Airbus A321neo repülőgép 239 utast befogadó kabinkialakításával és a Pratt and Whitney új generációs hajtóművével a ma létező leginkább környezetbarát technológiát képviseli.”