Az áramlásszervezésért felelős Eurocontrol nyilvánosságra hozott újraindulási stratégiájában május végére 7 ezer járattal számol Európában. A szervezet célja az, hogy a folyamat kontrollált legyen, ne keletkezzen egy másodperc késés sem, az útvonalak pedig rövidebbek, így környezetvédelmi szempontból jobbak legyenek az eddigieknél.
Honlapján közzétett tanulmányában az Eurocontrol részletesen foglalkozik a jelenlegi helyzet bemutatásával, erről mi is sokat cikkeztünk, ezért most csak a magyar vonatkozású adatokat emeljük ki.
Naponta Magyarország felett egy évvel ezelőtt átlagosan 2300 járat közlekedett, most mindössze 303, ez 86,7 százalékos csökkenésnek felel meg, Ferihegyen a gépmozgások száma átlagosan 337 volt, most pedig 35, ez durván 90 százalékos csökkenést jelent.
Az Eurocontrol terve optimista forgatókönyvvel dolgozik, e szerint a kontinensen május végére a napi járatok száma a mostani 3000-ről 7000-re emelkedhet, miután május elején már kisebb felívelést tapasztaltak a szakemberek.
A legnagyobb bővülésre a dél-nyugati tengely mentén számít az Eurocontrol, a hó végéig a mai duplájára emelkedhet a járatok száma, míg az észak-déli tengelyen 120, az észak-keleti tengelyen 60 százalékos bővülés várható.
Az Eurocontrol arra készül, hogy a hó végéig 50 százalékkal emelkedik a belföldi légi forgalom, főként Olaszországban, Németországban és az Egyesült Királyságban várható bővülés e téren.
Magyarország légterében az európai szerv becslései szerint a napi járatszám a 380-690-es sávba emelkedhet.
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren a gépmozgások száma a jelenlegi napi 36-ról akár 94-re is felkúszhat május végéig.
A repülőterek közül Frankfurtban lehet a legnagyobb bővülés, annak ellenére, hogy Carsten Spohr, a Lufthansa vezérigazgatója csak őszi újraindulással számol. Az Eurocontrol azt írja, hogy itt a mostani 210-ről 350-re emelkedhet a napi járatok számra május végére, bár ez még mindig töredéke a korábbinak.
Mivel ezek a járvány előtti időszakhoz képest elenyésző számok, az Eurocontrol nem számol azzal, hogy a fejlődést a légiforgalmi irányítás kapacitáshiánya hátráltatná. Azt várja el a légiforgalmi irányító szolgálatoktól, hogy folytassák a Magyarországon is évek óta használt „Free Route” koncepció, vagyis a töréspontok nélküli, minél rövidebb útvonalak bevezetését, rövidebb, környezetvédelmi szempontból is előnyösebb repülési terveket készítsenek, és ne okozzanak egyetlen másodperc késést sem a járatoknak.
Az áramlásszervező felhívta a figyelmet, hogy a repülőterek csökkentett kapacitása még okozhat gondot a légitársaságoknak.
Bár a légikikötők 98 százaléka továbbra is fogad pééldául cargo járatokat, 56 százalékuk szűkítette az utasszállító járatokat kiszolgáló kapacitásait, 41 százalékuknál kevesebb az állóhely, 23 százalékuk számít az üzemelés zavarára a szűkös földi kiszolgálói lehetőségek miatt.
Budapesten a repülőtér kapacitása június végéig 50 százalékon lesz, amely elegendő az igények kiszolgálására. Az adatok szerint viszont a brüsszeli, heraklioni, rigai, szkopjei, manchesteri és ideiglenesen a dalamani repülőtéren meg fogja haladni az igény a most rendelkezésre álló kapacitást.