Száz repülőgépet rendelt a COMAC-től a kínai China Express, az első gépeket még idén át szeretnék venni. Svájcban is emelkedik a jegyek ára, miután környezetvédelmi illetéket vetett ki a kormány, biztató jelek érkeztek az Egyesült Államokból, június 16-án újra kinyitja határait Lengyelország. Az Európai Bizottság jóváhagyta a TAP állami támogatását, de a cégnek és magántulajdonosának vitája van az ugyancsak részvényes kormánnyal. 

A kínai belföldi piacon jelentősen emelkedett az utóbbi hetekben a légi forgalom, a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) friss elemzése szerint a járatok 70 százalék körüli kihasználtsággal mennek, és átlépte az egymilliót a napi utasforgalom.

De még ehhez képest is nagyon bátrat húzott a csungkingi China Express a Reuters jelentése szerint.

A kínai légitársaság száz ARJ21-est és C919-est rendelt a COMAC-től, az első példányokat még ebben az évben át szeretnék venni.

Forrás: Reuters

A cég azt nem közölte, hogy melyik típusból mennyit rendeltek a megkötött stratégiai megállapodás részeként. Hónapok óta ez az első ekkora mértékű géprendelés, legutóbb az Avolon rendelt 103 repülőt az Airbustól januárban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Kína mellett az Egyesült Államokban is vannak már pozitív jelek, a Flightglobal szerint az American Airlines júniusban eddig naponta átlagosan 127 ezer utast szállított, háromszor annyit, mint egy hónappal korábban.

Doug Parker vezérigazgató azt mondta, ahogy egyre több állam oldja fel az utazási korlátozásokat, úgy az előzetes foglalások is egyre biztatóbbak.

Fotó: AIRportal.hu

Júliusban a cég a belföldi járatok 55, a nemzetköziek 20 százalékát fogja üzemeltetni a járvány előtti szinthez képest. Az American közel 6 milliárd USA-dollár támogatást kapott a Trump-adminisztrációtól, átszervezésekkel 50 millió dollárra szorította le a menedzsment a napi veszteség mértékét.

Ausztria után Svájcban is mesterségesen drágítja meg a kormányzat a jegyárakat, az Aero.de beszámolója szerint a parlament elfogadta, hogy környezetvédelmi illetéket vessenek ki a jegyekre.

Ennek mértéke 30 és 120 svájci frank (mostani árfolyamon 10 ezer és 38 ezer forint) között lehet, a foglalási osztálytól és a távolságtól függően, az üzleti repülőgépek esetén viszont ennél jóval több.

Fotó: Zürich Airport

Ugyanis utóbbiak sem ússzák meg a sarcot, az ilyenek után felszállásonként 500 és 5000 frank közötti összeget kell fizetni, a gép méretétől függően.

Az állam ebből 500 millió frank bevételre számít, ennek egy részét ártámogatás formájában visszaosztják a bioüzemanyagot vásárló légicégek között.

A lengyel közszolgálati rádió jelentette, hogy Lengyelország június 16-án ismét kinyitja határait.

A nyitást Mateusz Morawiecki kormányfő jelentette be, ennek értelmében az ország repülőterei ismét fogadhatnak nemzetközi járatokat. A miniszterelnök megjegyezte: a lehető legkorábban vissza kell állítaniuk minden kereskedelmi tevékenységüket az unióval.

A LOT Polish Airlines Embraer ERJ-170 repülőgépe Budapesten még 2014-ben. (Fotó: AIRportal.hu)

Lengyelország március 15-én zárta le a határait. Arról egyelőre nem tudni, hogy a LOT Polish Airlines járatindítását ez mennyiben befolyásolja. Mint arról tegnap beszámoltunk, a lengyel nemzeti légitársaság június 30-ával indítja csak újra a nemzetközi járatokat, a budapesti bázis sorsáról egyelőre nincs hír.

A Flightglobal arról számolt be, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a portugál állam TAP-nak nyújtott 1,2 milliárd eurós mentőcsomagját. A cég hitelt kapott azonnali likviditási igényeinek fedezésére.

Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu

A cégben az állam már így is 50 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, 45-öt a David Neelemanhez köthető Atlantic Gateway, 5 százalékot a dolgozók birtokolnak, a két fő részvényes között azonban az Aero.de szerint ellentét feszül.

Az állam és a magáncég arról nem tudnak megállapodni, hogy előbbinek mekkora beleszólása legyen a TAP működésébe.

Ha nem sikerül az egyezség, akkor bármi megtörténhet, Pedro Nuno Santos infrastruktúráért felelős miniszter szerint sem a csőd, sem a teljes államosítás nincs kizárva.

Forrás: Airbus

A Finnair honlapján közölte, hogy 0,40 cent névértéken 1,2 milliárd darab (!) részvényt bocsát ki, amelyet a már meglévő részvényesek jegyezhetnek. A légitársaság ennek segítségével 500 millió euróval szeretné növelni készpénzállományát, és biztosítani tartalékait.