Az érkező utasok azonnali koronavírus-tesztet végeztethetnének a Heathrow repülőtéren kialakított állomásokon, csökkentve a karantén idejét, de a kormány egyelőre hezitál elfogadni az erről szóló javaslatot.

A Reuters jelentése szerint a légikikötő üzemeltetője úgy tájékoztatott, hogy a tesztelési terület elkészült, és csak arra vár, hogy a brit parlament elfogadjon egy törvénymódosítást. Ennek lényege, hogy az érkezéskor, valamint pár nappal később elvégzett koronavírus-teszttel csökkenthető lenne a most két hetes karantén időszaka.

A 80 milliós utasforgalmat meghaladó Heathrow-n lerövidítené a várakozási időt a biometrikus csúcstechnológia (forrás: pixabay.com)

A területet egy egészségügyi szolgáltató céggel együttműködve alakították ki a 2-es terminálon, és naponta 13 ezer koronavírus-tesztet képesek a szakemberek elvégezni. Az 5-ös terminálon heteken belül készülhet el egy hasonló tesztelő helyiség.

Az utasoknak 150 fontot, azaz közel 60 ezer forintot kellene fizetniük a tesztért, amely még a tünetek megjelenése előtt képes kimutatni a fertőzöttséget.

Az intézkedéssel az lenne a cél, hogy fellendítsék a turizmust és a légiközlekedési iparágat, áttételesen pedig a gazdaságnak is segítséget nyújtsanak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Matt Hancock egészségügyi miniszter szerint folyamatosan együttműködnek a repülőtér üzemeltetőjével, de egyelőre még nem találtak megoldást arra, hogy minden új típusú koronavírussal fertőzöttet kiszűrjenek Heathrow-n, emellett biztonsági kérdéseket is át kell még tekinteni.

A nagyobb brit légicégek, így a British Airways és as Easyjet is folyamatosan sürgeti a kormányt, hogy a kötelező karantént vírustesztekkel ki lehessen váltani, és példaként hozták fel Németországot, ahol a nagy kockázatú országokból érkezőket kötelezően szűrni kell.

Közös nyilatkozatukban a légitársasági vezetők azt írták, hisznek benne, hogy a némethez hasonló szabályrendszer bevezetése megfelelő biztonságot nyújt mindenkinek, de eközben az utazást sem lehetetleníti el.