Júniustól ismét közlekedik a spanyol légitársaság Madrid és Budapest között, összesen 113 útvonalat üzemeltet majd a nyári csúcsban, a száztizenharmadikat a közösségi médiában bocsátotta szavazásra.
Közleményt adott ki a következő hónapokban várható útvonalhálózatáról az Iberia: elsősorban a dél-európai turistacélpontok felé indítja újra a járatokat, azonban több közép- és észak-európai, valamint amerikai város felé is ismét közlekedik.
A régióban Budapest mellett Prága kerül még vissza a légitársaság kínálatába, a feltöltött, de egyelőre hiányos menetrend szerint június 3-tól heti három járattal tervezhet az Iberia.
Lapunk megkereste a légitársaságot a pontos menetrenddel kapcsolatban, amint válaszolnak, frissítjük a cikket.
Horvátország négy városa (Dubrovnik, Split, Zadar és Zágráb) mellett 10 olasz légikikötő felé is elindulnak a járatok, ezek közül újdonság Bari, Cagliari, Catania és Olbia összeköttetése Madriddal. Görögországban egyebek közt az örökzöld slágerszigetek, Míkonosz, Szantorini és Kréta is elérhető lesz. Júniustól Bergenbe, Oslóba, Edinburgh-be, Manchesterbe és Reykjavíkba is repül a cég.
Az Iberia Dél-Amerika felé 18 útvonalon közlekedik majd, többek közt Guayaquil (Ecuador) és Puerto Rico felé.
Bár az Egyesült Államokba való beutazási szabályok egyelőre nem változtak (a schengeni övezetből továbbra is csak amerikai állampolgárok léphetnek be), az Iberia jelentősen bővíti a kínálatát az USA felé. Jelenleg Miamiba és New Yorkba repül, ehhez csatlakozik Boston, Chicago és Los Angeles.
Ősszel az Iberia összesen 112 célállomásra közlekedik majd, ezek közül 24 hosszútávú, 88 pedig rövidtávú járat lesz.
A légitársaság az érdeklődőkre bízza, hogy melyik legyen a 113. város: a közösségi médiában hét jelölt közül (Ljubljana, Bastia, Rodosz, Thesszaloniki, Zante, Fez és Azores) dönthetik el az emberek, hogy hová repüljön még.