Újabb ügyben indított vizsgálatot a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) az amerikai gyártónál, mert fontos ellenőrzés elmaradt egyes Dreamlinereken, az ezzel kapcsolatos dokumentációt pedig meghamisították.
Az FAA hétfőn közölte, hogy új vizsgálatot indított a Boeingnél a 787 Dreamlinerek gyártásával kapcsolatban, miután a vállalat azt jelentette a hatóságnak április végén, hogy egyes ellenőrzések végrehajtása elmaradhatott.
A hivatal azt vizsgálja, hogy a 787 Dreamliner repülőgépek törzsének és szárnyainak csatlakozásánál a Boeing elvégezte-e az elektromos kötések és földelés ellenőrzését – számolt be a Reuters.
A hatóság vizsgálata kitér arra is, hogy a Boeing dolgozói meghamisították-e az ezzel kapcsolatos dokumentációkat.
Az FAA emellett az összes gyártás alatt lévő 787-es ismételt ellenőrzését rendelte el, valamint a Boeingnek egy tervet kell készítenie a már forgalomban lévő példányok vizsgálatára is.
Az üggyel kapcsolatban Jon Ostrower, az Air Current főszerkesztője egy belső levelezést is megosztott a Twitteren. Az április 29-én kelt feljegyzésben Scott Stoker, a 787-es program ügyvezető alelnöke azt írta a dolgozóknak, hogy az ügyről egy munkavállalói bejelentésből értesültek, majd jelentették a hatóság felé. A vezető leszögezte, az érintett dolgozó helyesen cselekedett azzal, hogy felhívta felettese és rajta keresztül a cégvezetés figyelmét a problémára.
A bejelentés gyors kivizsgálása során fény derült arra, hogy számos dolgozó megszegte a vállalat szabályait azzal, hogy nem végezte el az előírt ellenőrzést, a dokumentációkban ennek ellenére azt rögzítették, hogy az megtörtént.
A vezető leszögezte, hogy a vállalat zéró toleranciát alkalmaz azokban az esetekben, amikor egyesek eltérnek a minőséget és biztonságot szavatoló folyamatoktól, ezért gyors és komoly lépéseket tettek több dolgozóval szemben.
A mérnöki csapat megállapította, hogy a szabályszegés nem okozott azonnali repülésbiztonsági problémát, de az utólagos, be nem ütemezett ellenőrzések érintik a típus üzemeltetőit, valamint plusz munkát jelentenek majd a gyártásban lévő példányok esetében.