A vietnami fapados további 20 Airbus A330-900-asra írt alá szerződést, az új generációs szélestörzsűekkel a hosszú távú, azon belül európai hálózatának bővítését is tervezi.

A Vietjet még tavaly év elején, a szingapúri légi szalonon jelentette be 20 Airbus A330-900-as gépre szóló megrendelését, most pedig Emmanuel Macron francia elnök vietnami állami látogatásának alkalmával még egyszer ennyit rendelt a típusból, így összesen 40 példányt állít majd forgalomba a típusból.

A repülőgépek átadásának ütemezéséről nem közöltek részleteket, csak annyit, hogy a megrendelés hosszabb távra szól.

A főként keskenytörzsű Airbusokkal repülő diszkont légitársaság 2021 óta üzemeltet A330-300-asokat, jelenleg 7 példányt, amelyekkel Indiába, Ausztráliába és Közép-Ázsiába közlekedik.

A Vietjet még 2024-ben azt közölte, hogy az akkor megrendelt A330neókkal Európa és az Egyesült Államok felé bővítené járathálózatát, mostani közlésükben pedig az ázsiai-csendes-óceáni térség nagy kapacitást igénylő útvonalain a járatok számának emelését, valamint az új, európai célállomások lehetőségét említik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Forrás: Airbus