Egy tanulmány szerint közel 40 százalékkal csökkenthető a gurulási idő azokon a repülőtereken, ahol a betonba épített középvonaljelző mutatja az utat a gépeknek.

Grafika: ACI | © AIRportal.hu

Grafika: ACI

A Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI) közelmúltban megjelent éves jelentésében foglalkozott a témával. Mint ismertették, több repülőtéren is bevezették már az okos jelzőfényeket, bár ezek hatékonyságát, illetve a repülőtér működésére gyakorolt hatásait egyelőre nem vizsgálták.

Most a SESAR (Egységes Európai Égbolt Légiforgalmi Kutatási Program) keretében vizsgálták a rendszer működését a frankfurti és a müncheni repülőtéren. Ezeken a reptereken a gurulóút betonjába épített középvonaljelzők a gépek előtt csak azon az irányon világítanak, amerre a gépnek a futópálya és a terminál közötti úton haladnia kell.

A tanulmány kimutatta, hogy a repülőgépek gurulási ideje mintegy 37 százalékkal csökkenthető rossz időjárási viszonyok esetén, de napos időben is 17 százalékos javulás érhető el a rendszer használatával. Ami talán ennél is fontosabb, hogy 20-40 százalékkal csökkenthető a kerozin-fogyasztás és ugyanekkora mértékben a károsanyag-kibocsátás is.

További hozadéka az okos középjelzőknek, hogy a vizsgált időszakban nullára redukálták a rossz gurulóút-választást, vagy a kijelölt útról való letérést, sőt, a légiforgalmi irányítók terheltsége is csökkent, ami nem utolsó szempont az olyan zsúfolt repülőtereken, mint a vizsgált frankfurti, vagy müncheni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A repülőtér szintén sok hasznát látja a kimutatás szerint a rendszernek, mivel 65 százalékkal gördülékenyebb a gépek mozgatása, ez pedig azt is jelenti, hogy kapacitások szabadulnak fel, így az ACI szerint akár plusz résidők is keletkezhetnek.

Az, hogy egy repülőtér mennyivel hatékonyabban tud dolgozni az okos középvonalakkal, sok mindenen múlik, többféle rendszer érhető el. Vannak teljesen automatizáltak, amelyek szinte emberi beavatkozás nélkül képesek az érkező, vagy induló gép elé kirajzolni a gurulási irányt, vannak viszont olyanok, amelyek még részben kézi vezérléssel működnek.