Címlap Címkék Gurulóút

Címke: gurulóút

Engedély nélkül keresztezte a futópályát JFK-n egy repülőgép egy felszálló másik előtt

Meg kellett szakítania a nekifutást a Delta Boeing 737-esének, mert az American Boeing 777-ese letért az engedélyezett gurulási útvonalról, és keresztezte az aktív futópályát a felszálló repülőgép előtt.

Befejeződött a gurulóutak felújításának első üteme Ferihegyen

A terveknek megfelelően lezárult a gurulóút- és futópálya-felújítási munkák első üteme, a fejlesztés összértéke a kapcsolódó beruházásokkal eléri a 4,3 milliárd forintot.

Duplájára bővítik Ferihegyen a Cargo City forgalmi előterét

A 7,4 milliárd forint értékű fejlesztéssorozat részeként gurulóutakat szélesítenek, és kétszer annyi cargo-gépet lesz képes fogadni az áruszállító bázis.

Kihirdették a debreceni reptérfejlesztés tervpályázatának győztesét

Az új terminálépületre, futópályára, gurulóutakra, kisgépes zóna kialakítására kiírt nyílt tervpályázatra hét pályamű érkezett, közülük egyhangú döntéssel ötöt díjazott a bírálóbizottság.

Folytatja a gurulóutak felújítását a Budapest Airport

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztéssorozata az eddigi legösszetettebb szakaszához érkezett, elkezdődött a P1-P2 és Q gurulóutak korszerűsítése.

Jelentős beruházások tervezésére hirdetett pályázatot a debreceni repülőtér

Évi 3 milliós utasforgalomra bővítenék a debreceni légikikötőt, az önkormányzat új futópálya, gurulóútrendszer, terminál, állóhelyek, kisgépes zóna kialakítását tervezi.

Közel 300 millió forintból újít fel gurulóutakat a reptérüzemeltető Ferihegyen

Az őszig tartó karbantartás során megújul több gurulóút, mintegy 7000 négyzetméteren lecserélik a padkákat és a szegélyfényeket, alépítményeket, valamint a csapadékvíz-elvezető rendszer elemeit.

Lefutott a gurulóútról a Wizz Air egyik gépe Memmingen repülőterén

Lefutott a Wizz Air Airbus A321-esének egyik főfutója a gurulóútról a németországi Memmingen repülőterén, a repülőgépet három óra múltán sikerült visszavontatni a szilárd burkolatra.

Gurulóúton kezdte meg a felszállást a Transavia járata Amszterdamban

A Transavia 1041-es járatának személyzete az amszterdami repülőtéren tévedésből nem a futópályáról hanem a párhuzamos gurulóútról kezdte meg a felszállást, de a légiforgalmi irányító utasítására időben megállt.

Jelentősen csökken a gurulóidő az okos középvonaljelzőkkel

Egy tanulmány szerint közel 40 százalékkal csökkenthető a gurulási idő azokon a repülőtereken, ahol a betonba épített középvonaljelző mutatja az utat a gépeknek

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Emelőgép szakértő

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kompozit szerkezetjavító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Projekt koordinátor (repülőgép karbantartás)

Aeroplex of Central Europe Kft.

Sales support munkatárs

Aeroplex of Central Europe Kft.

Rituals márkanagykövet

Magyar Duty-Free Kft.

Logisztikai koordinátor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép fényező

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép villamosmérnök

Aeroplex of Central Europe Kft.

Raktáros

Aeroplex of Central Europe Kft.

Kapitány (Cessna Citation 650)

TrustAir Aviation Kft.

Vezérléstechnikai mérnök

Budapest Airport Zrt.

Kabinbelső javító

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgépszerkezet-inspektor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Operatív adminisztrátor

Aeroplex of Central Europe Kft.

Repülőgép szerelő / műszerész

Aeroplex of Central Europe Kft.

Védelmi ellenőr

Airport Service Budapest Zrt.

Biztonságtechnikai hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Sales Consultant

Magyar Duty-Free Kft.
Hirdetés

Ne maradj le a legfrissebb hírekről!

Translate »