A budapesti reptéren 7,4 milliárd forint értékű fejlesztéssorozat kezdődik: gurulóutakat újítanak fel, és egyszerre kétszer annyi cargo-gépet lesz képes kiszolgálni az áruszállító bázis forgalmi előtere.

A Budapest Airport az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) szabályozásaival összhangban nagyszabású gurulóút- és futópálya-felújítási munkálatokba kezd. Több szakaszon kiszélesítik a B3-B5 gurulóutak teherbíró felületeit és padkáit, megújulnak a csapadékelvezető rendszerek és a fénytechnikai hálózat is. A fejlesztés két ütemben valósul meg, az első ütem várhatóan december elejéig tart, a projekt összköltsége eléri a 3,5 milliárd forintot (9 millió eurót).

Ezzel párhuzamosan a Budapest Airport a növekvő cargo forgalmának gördülékeny kiszolgálása érdekében megkezdi a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítését is.

Ennek köszönhetően a jövőben a jelenlegi kettő helyett egyszerre már akár négy F kategóriás áruszállító repülőgép kiszolgálása is megvalósulhat.

Az előtérbővítés 3,9 milliárd forintból (9,8 millió euróból valósul meg).

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
(Fotó: Budapest Airport/Baranyi Róbert)

A Budapest Airport szakemberei azért döntöttek a munkálatok egyidejű megkezdése mellett, hogy azokat minél hatékonyabban, még a következő nyári szezon előtt el tudják végezni.

Új tűzoltóautó a repülőtér szolgálatában

A Budapest Airport lapunknak küldött közlése kitért arra is, hogy szolgálatba állt a repülőtéri tűzoltóság legújabb, Squad-2 hívójelű Rosenbauer tűzoltóautója.

Az eddig használt Squad-1 utódja rendkívül magas fokú hatékonysággal vethető be: 4000 liter oltóvíz és 400 liter habképző anyag szállítására alkalmas, 2500 liter/perc szivattyúteljesítménnyel. Ultra magas nyomású oltórendszerének köszönhetően már kis mennyiségű víz felhasználásával is hatékony beavatkozást tesz lehetővé, a tűzoltók munkáját pedig olyan modern felszerelések segítik, mint a fülkéből üzemeltethető, a vízsugár irányítását megkönnyítő orrmonitor, valamint a jó látási viszonyokat külön aggregátor nélkül is biztosítani képes beépített fényárboc, a hátsó ajtó felső részén található LED tájékoztató feliratok pedig a forgalom haladását segítik.

A Squad-2-t elsősorban a repülőtéren esetlegesen kialakuló tűzesetek felszámolására, illetve a műszaki mentések elvégzésére tartják készenlétben, de természetesen a repülőgépekkel összefüggésben fellépő kényszerhelyzet során is kiválóan alkalmazható.

(Fotó: Budapest Airport / Baranyi Róbert)