A Malév alapításának 70. évfordulójára emlékeznek az Aeroparkban szombaton, a rendezvényen felavatnak egy felújított An-2-est, és ismét repülni fog a Li-2-es.

Fotó: Aeropark | © AIRportal.hu

Fotó: Aeropark

Az Aeroaprk tájékoztatása szerint a családi napon budapesti, belváros feletti sétarepülésekre indul az 1949-ben gyártott, egykori Malév utasszállító, a világon egyedülálló LI-2-es repülőgép a Ferihegy 1-es műemlék terminálról, emellett a népszerű repülőtér-látogatások is üzemelnek.

A Malév 70 rendezvényen 11 órakor Ughy Attila polgármester a Budapest Airport Zrt, az LKK, a Közlekedési Múzeum és a Tomory Helytörténeti Gyűjtemény vezetőivel együtt avatja fel az Üllői úti gyorsétterem mellől ismert, immár Malév-színekben felújított An-2-es repülőgépet, ami a gyerekek játszóhelye lesz.

Ugyancsak ekkor adják át a Közlekedési Múzeum Aeroparkban kiállított Il-18-as repülőgépének fedélzetén létrehozott repüléstörténeti kiállítást.

A vendégek egész nap utasköröket tehetnek az oldtimer Wartburg és Zsiguli repülőtéri autókkal, beülhetnek a repülőgép-szimulátorba (ezek is a jegyárban foglaltatnak), és végiglátogathatják a ma már történelminek számító pilótafülkéket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Aeropark szombati nyílt napjával csatlakozik a Bókay-kert hagyományos Szeptemberi Kóstolójához is. A két helyszín között egy MALÉV Ikarus 280-as nosztalgia csuklós busz szállítja ingyenesen az utasokat.

Ezen a napon a légitársaság volt dolgozói, az iparági alkalmazottak és a XVIII. kerület lakói egyaránt 100 forintos jeggyel léphetnek be a ferihegyi repülőmúzeumba. Az eseményt a Légiközlekedési Kulturális Központ és a XVIII. kerületi Tomory Lajos Pedagógiai és Helytörténeti Gyűjtemény szervezi.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!