A Pratt & Whitney nem tud elég hajtóművet szállítani, ezért az év fennmaradó részében csak fele annyi gépet tud átadni a Bombardier a CSeriesből, mint azt korábban tervezte.
Újabb két A320neót mondott vissza a Qatar Airways
A Flightglobal szerint ebben az évben a kanadai gyártó nyolccal kevesebb, összesen hét gépet tud majd átadni, emiatt a cég pénzügyi eredményei is romolhatnak. Ennek ellenére az elemzői várakozások szerint még az éves árbevétel-előrejelzés alsó sávjában maradhat ez a mutató, az üzemi eredményre pedig várhatóan nem lesz jelentősebb kihatása az átadási folyamat lassulásának.
A szaklap szerint a probléma nem érinti a CS300-as első átadását, a tervek szerint az Air Baltic átveheti a negyedik negyedévben az első regionális CSeries gépét.
Fred Cromer, a Bombardier vezérigazgatója a Flightglobal szerint azt mondta, folyamatosan együtt dolgoznak a hajtóművek szállítójával, a Pratt & Whitney-vel azon, hogy a beszállítói problémák miatt kieső gépátadásokat kezeljék, ütemezzék. Hozzátette: továbbra is elkötelezettek korábbi tervük mellett, amely szerint évi 90-120 gépet adnak majd át a CSeriesből a termelés teljes felfutása után, 2020-tól.
A Pratt szintén nem változtatott korábbi tervein és 200 darab geared turbofan hajtómű leszállításával számolnak úgy, hogy az első félévben hatvanat készítettek el. Ezek a hajtóművek dolgoznak az A320neo és a CSeries mellett az egyelőre berepülési fázisban lévő Embraer E190 E2 és a Mitusbishi MRJ modellekben is.
A Flightglobal azt írta, a Pratt már megoldottnak gondolja az A320neo hajtóművekkel kapcsolatos problémákat, azonban a Qatar Airways lépése, amely szerint újabb két gépet nem vesz át a még mindig fennálló gondok miatt, nem egészen ezt támasztja alá.
Bár ugyanarról a hajtóműről van szó, a Swiss CSeries főpilótája, és a program vezetője, Peter Koch az AIRportalnak a zürichi és a budapesti bemutatón is hangsúlyozta, nem érintik őket a neón tapasztalat problémák. Ezt támasztja alá az is, hogy a gép rendelkezésre állása 95 százalék környékén mozog és korlátozások nélkül használhatják.