A Nemzeti Közlekedés Biztonsági Felügyelet (NTSB) vizsgálatot indított a Southwest Airlines utazómagasságon széthulló hajtóműalkatrészei miatt.
Az Aviation Week azt írta, az első szakaszban a hatóság a borítás rögzítését vizsgálja és azt, hogy volt-e bármilyen strukturális meghibásodás a rögzítésnél. Egyes feltételezések szerint a jégtelenítő szelep hibája miatt fellépő nyomásprobléma okozhatta a leválást, de a hatóságoknak már azt is nehéz lesz megállapítaniuk, hogy milyen hibasorozat vezethetett a balesethez.
Ismeretes, a Southwest 3272-es járatát teljesítő N766SW lajstromjelű Boeing 737-7H4 (WL) típusú repülőgépe 99 utassal és 5 fős személyzettel New Orleansból Orlandóba tartott, amikor 31 ezer láb repülési magasságon levált az egyes hajtómű szívónyílásának borítása.
Az utasok csak egy erős robbanás szerű zajt hallottak, majd a repülőgép rázkódni és süllyedni kezdett, az oxigénmaszkok kiestek.
A gép személyzete leállította a sérült hajtóművet, majd a floridai Pensacola repülőtéren leszálltak, senki sem sérült meg.
Az elsődleges vizsgálatok és a helyszínen készült felvételek szerint a hajtóműből leszakadt részek a repülőgép törzsében és a szárnytőnél is sérüléseket okoztak, arról viszont egyelőre nem tudni, hogy a kompresszor lapátjai sérültek-e az eset során.