Újabb roncsdarabokat mosott a partra az óceán Mozambiknál, amelyek a szakértők szerint a két éve eltűnt MH370-es járatot teljesítő Boeing 777-eshez tartoznak.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Darren Chester, ausztrál közlekedési miniszter az Airlive szerint azt mondta, Mozambiknál kettő, Mauríciusznál egy új, feltételezhetően az eltűnt géphez tartozó roncsdarab került elő. Arról a miniszter nem beszélt, hogy az új roncsdarabok mekkorák, vagy a gép mely részéről származhatnak.

Legutóbb öt roncsdarab került elő, amelyekről később vizsgálatok bebizonyították, hogy az eltűnt Boeing 777-esről származnak. Az eddig megtalált roncsok közös jellemzője, hogy mindegyiket az óceán mosta partra több ezer kilométerre attól a helytől, ahol az ausztrálok kutatnak a gép után.

A keresés az Indiai óceánon egyelőre nem hozott sikert, jelenleg egy 120 ezer négyzetkilométeres területet fésülnek át a szakemberek, de 105 ezer négyzetkilométer átvizsgálásával már végeztek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Szakértők idén márciusban azt mondták, pár hónap és megtalálhatják az eltűnt repülőgépet. Azóta több roncsdarabot is a partra sodort az óceán főként Afrika partjainál. Március végéig a keresésre 200 millió dollárt fordítottak, és ezzel a legdrágább tengeralatti kutatássá vált.

A Malaysian Airlines Boeing 777-200-as repülőgépét 2014. március 8-a óta nem találják. Az MH-370-es járatot teljesítő, 9M-MRO lajstromjelű Boeing 777-es 239 emberrel a fedélzetén Kuala Lumpur-ból Pekingbe tartott, amikor 40 perccel a felszállást követően eltért a tervezett útvonaltól és déli irányba fordult, majd eltűnt a radarokról. A repülőgép személyzete nem adott le semmilyen vészjelzést, a repülőgép összes kommunikációs rendszerét és transzponderét lekapcsolták.

Kövess minket a Google Newson, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Kövess minket a Google News hírfolyamban!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!