Az év végéig befejezi a dél-amerikai LATAM légitársasági csoport az A330-asok kivonását a flottából, a gépek alkatrészként folytathatják karrierjüket.
Kapcsolódó cikkek Levegőben a TAM első Airbus A350 XWB repülőgépe
A ch-aviation hírportál a cég tájékoztatására hivatkozva azt írta, hogy a tervek szerint az év végéig mind a tíz, a brazil TAM-nál szolgáltban lévő géptől megszabadulnának. Helyüket idővel a légitársasághoz érkező 13 darab A350-900-as, valamint 12 darab A350-1000-es veheti át. Előbbi típusból kettőt már forgalomba is állítottak.
Ezzel párhuzamosan a repülőgépek karbantartására, illetve szervizszolgáltatásokra szakosodott VAS Aero Services bejelentette, hogy ők vennék meg a gépeket és másik tizennégy Pratt & Whitney hajtóművet.
A LATAM Dél-Amerika legnagyobb légitársasági csoportja, portfóliójában két fő cég, a chilei LAN és a brazil TAM, illetve ezek leányvállalatai vannak. A csoport mintegy 56 ezer embernek ad munkát, flottájuk 327 gépből áll. Az elmúlt évben bevételeik 18 százalékkal csökkentek, de kiadásaik ennél is nagyobb mértékben, 19 százalékkal estek, így üzemi eredményük félmilliárd dolláros nyereséget mutatott, ahogy 2014-ben is.