Mindhárom hajtómű opcióval szerelt változatában megszerezte az európai EASA és az amerikai FAA típusengedélyeit az A330-300-as legújabb, megnövelt felszállósúlyú változata – közölte pénteken az Airbus repülőgépgyár.
Megnövelt hatótávú A330-200-asra adott típusengedélyt az EASA
Az Airbus A330-300-as 242 tonnás maximális felszállósúlyú változata áprilisban elsőként a General Electric CF6-80E hajtóművel szerzett típusengedélyt, előbb az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségtől, majd rá egy hónapra májusban az amerikai Szövetségi Légügyi Hivataltól. Miután júniusban az EASA a másik két hajtómű opcióval, a Pratt&Whitney PW4000-essel, valamint a Rolls-Royce Trent 700-assal is elismerte a típusvariánst.
Legújabban szeptember közepén ─ együttműködésben az EASA-val ─ az FAA is megadta a jogosítást a PW4000-es és Trent 700-as hajtóművekkel 242 tonnás legnagyobb felszállósúllyal való üzemeltetésére a típusnak, így az A330-300-as már mindhárom hajtómű opciójában készen áll az eddigieknél is nagyobb teljesítményt biztosítani az üzemeltetői számára.
A típuscsaládban rövidebb törzsű A330-200-ast az EASA szeptemberben ismerte el 242 tonnás kivitelben, miközben már az FAA típusdokumentációja is folyamatban van, ugyanúgy mindhárom hajtómű változatra szólóan.
Az Airbus közlése szerint ügyfeleik közül eddig tizenketten döntöttek úgy, hogy összesen 45 darab megnövelt felszállósúlyú A330-ast vásárolnak. A legelső ebből a szériából származó gép átadására, egy A330-300-aséra május végén az amerikai Delta Air Lines számára került sor, amely egyelőre az egyetlen üzemeltető. A második várhatóan az Air China lesz, amelynek gépe a múlt héten kezdte meg a berepülési programját.