A Ryanair és az Aegean Airlines is bejelentkezett a Cyprus Airways vevőinek sorába, amelyek között összességében több mint tizenöt lehetséges ügyfél szerepel – adta hírül ciprusi forrásaira hivatkozva az AFP hírügynökség.
Az ír ultra low-cost és a legjelentősebb görög légitársaság is előzetes ajánlatot tett az egyre komolyabb anyagi gondokkal küzdő Cyprus Airways felvásárlására, de a vevő-jelöltek között vannak más, kisebb légitársaságok és légitársasági hátérrel nem rendelkező befektetők is – derült ki a ciprusi kommunikációs miniszter a közrádiónak adott interjújából a múlt héten.
A miniszter szerint az érdeklődők száma felülmúlta a várakozásaikat, de továbbiakat a két nevezetten kívül nem említett.
Meg nem erősített információk szerint azonban az izraeli Arkia, a romániai BlueAir, a libanoni Middle East Airlines és a spanyol Arevenca Csoport is érdeklődést mutat a Cyprus Airways iránt. Mint a miniszter elmondta, most a pályázatok kiértékelésén a sor, amely után az őszre hívnak kötelező érvényű ajánlatokat.
A Heathrow-i slottól már meg kellett válni
A Cyprus Airways többségi tulajdonosa 93%-os részben maga a ciprusi állam. A légitársaság az utóbbi években állandó nehézségekkel küzd, nemrég pedig a fennmaradás érdekében a még megmaradt utolsó, a londoni Heathrow repülőtérre érvényes leszállási jogait volt kénytelen értékesíteni, amelyet végül az American Airlines számára adott el 31 millió dollár értékben. A Lárnaka – London járatok ezután, szeptembertől a Stansted repülőtérre közlekednek.
A Cyprus Airways a 2004 májusa óta Európai Uniós tagállam Ciprusi Köztársaság nemzeti légitársasága. 1947-ben alapították, bázisa a Lárnakai nemzetközi repülőtér. Flottáját jelenleg összesen hat darab utasszállító repülőgép, Airbus A320-200-as típusok alkotják, amelyek közül öt gépet a CIT Aviation lízingcég biztosít a Cyprus Airways számára. A flotta átlagéletkora tizenkét év.
Az uniós tagság azért fontos jelen esetben, mert a légitársaság már többször is kapott állami segítségnyújtást, amely a versenypolitikai szabályozások miatt idén év elején Európai Bizottsági vizsgálatot is szült.