Wizz Air kapitány-búcsúztatót tartottak ma a Liszt Ferenc repülőtéren, Tóth György köszönt el a szolgálattól, aki a légitársaság Barcelona – Budapest járatán repült utoljára gépparancsnokként. Gépét, történetesen a flotta legújabb magyar lajstromú Airbus A320-asát diadalív vízsugaras köszöntés fogadta.
Tóth György csaknem pontosan 50 éve, 1964. május 10-én kezdett el repülni a Hármashatárhegyen a Postás Repülőklubban. 1973-1976. között a nyíregyházi főiskolán tanult, majd ott is marad oktatónak. 1976-ban megnyerte az első Gemenci Vitorlázórepülő versenyt. 1978-ban felvették a Malévhez, ahol Tu-154B-2 típusra kapott képzést. 1988-tól típusfőpilóta-helyettesként dolgozott. 1989-től Boeing 737-200-ason repült, és később a Classic széria 300-as, 400-as, valamint 500-as változatain is repült. 1995-ben távolabb került hazájától, a tajvani EVA Airhez szerződött, később rövid ideig Los Angeles-i bázissal Boeing 747-400-ason is szolgált. Aztán 2000-ben visszajött a Malévhez Tu-154-esre, a típus kivonását követően a magyar légitársaságnál ismét Boeing 737-esen repült. A Váradi József által felállított Malév Express indulásakor Bombardier CRJ-200 típusra kapott átképzést, és főpilóta-helyettes lett.
Tóth Györynek kiemelkedő szerepe volt a Wizz Air kezdeti pilóta csapatának felépítésében, a képzési alapelvek és sztenderdek kialakításában, amelyet követően Standardization Instructorként dolgozott, később a Wizz Air Ukrajna Training Managereként (TM) segített az ottani csapat összeállításában. 2012 februárjában felkérését kapott a Wizz Air Hungary TM pozíciójára, amelyet idén év elejéig töltött be. Ez idő alatt nagy szerepe volt a cég saját szimulátorának budapesti kiépítésében és a cég saját pilótaképző szervezetének, a Wizz Air ATO kialakításában is. Kapitányi szolgálatának végét követően továbbra is marad az ATO vezetője és szimulátor oktató az A320-as típuson.
Tóth György 23600 órát repült nagygépen, ami körülbelül 15 340 000 km-t tesz ki, ez az egyenlítő távolságának 382 szerese, és a közepes Föld-Hold távolság 40 szerese.