A múlt hét utolsó napján hatalmas géprendelésekkel és bejelentésekkel vette kezdetét az idei, sorrendben tizenharmadik Dubai Air Show. A híradások szinte alig győzték feldolgozni mindazt, ami egyetlen nap alatt bejelentésre került. A dubai légi szalon, amelynek története 1986-ig vezethető vissza óriási, 44 milliárdos üzletet hozott az Airbusnak, de közvetlen konkurense, a Boeing még ennél is grandiózusabb, összességben 101.5 milliárd dolláros bizniszt könyvelhetett el.
Dubai: Az Emirates óriásrendelése
Átlépte az ezredik megrendelést a Dreamliner
Új generációs Airbus és Boeing gépekkel bővít a Lufthansa
Az európai repülőgépgyár együttvéve 160 darab kereskedelmi célú repülőgépre kapott rendelést és vásárlási előszerződést, amelyek döntő részét szélestörzsű típusok tették ki. A kötéseket az A380-as és A350XWB típuscsalád dominálta, de csurrant-cseppent az A330-as, sőt annál nagyobb számban, a keskenytörzsű A320neo modellekre is foglalás.
A véglegesített szerződések értéke 40.4 milliárd dollár, míg a szándéknyilatkozatok 3.6 milliárdot tesznek ki, így jön össze a 44 milliárdos summa. A legnagyobb egyösszegű rendelés az Emirates nevéhez kötődik, amely 50 darab A380-800-asra formált igényt 20 milliárdos értékben, fontos támogatást adva a Superjumbo programjának. Ugyanakkor fixen értékesítésre került még 40 darab A350-900, 10 darab A350-1000, 26 darab A321neo, 10 darab A320neo és 6 darab A330F is.
Ami a gépek darabszámát illeti, ott az Etihad Airways győzedelmeskedett, amely 87 darab Airbusra kötött szerződést. Az előbb felsorolt típusok közül, kivéve az A380-asokat és az 5 darab A330F-et, amelyeket a Qatar Airways Cargo vett meg, mindegyik az Etihad flottáját fogja bővíteni, ami a listaárak alapján kalkulálva 19 milliárd dollárral terheli az Emírségek nemzeti légitársaságának bankszámláit.
A két-hajtóműves szélestörzsű szegmensben az A350XWB megjelenése óta természetszerűleg erőteljesebb az érdeklődés az újabb és még hatékonyabb kompozit típus iránt, de azért az A330-asra is köttettek üzletek. Most a teherszállító változat fogyott jobban. A Qatar Cargo és az Etihad Cargo összesen tizennégyet kért magának, beleértve az opciós lekötéseket is. Az utasszállító variánsra, annak is a 200-as szériájára egyedül az Air Algérie kötelezte el magát három gépre előszerződve.
Szót érdemel még az új líbiai légitársaság, az Lybian Wings, amely ugyancsak Airbus gyártmányokkal tervezi a jövőt, ezért 3 darab A350-900XWB-re és 4 darab A320neo-ra írt alá szándéknyilatkozatot.
Boeing: rekordösszegű programstart Dubaiban
A Boeing számára saját, gyártói oldaláról történt legfontosabb bejelentése egyértelműen az új generációs 777-es család programjának útjára indítása volt. A világ leendő legnagyobb két-hajtóműves szélestörzsű utasszállítóját nem véletlenül a dubai szalonra tartogatta az amerikai repülőgépgyár, hisz a típus iránt érdeklődők, a projektnek dollár milliárdokkal bizalmat szavazott légitársaságok túlnyomó többsége innen származik.
A 777X, amelynek egyelőre ez csak a kódneve, végleges típusjelzése még várat magára kétféle törzshossz kivitelben készül majd. A Boeing nagy örömére szolgált, hogy a 777-8X és 777-9X szériákat fix rendelések és előfoglalások formájában rekord összegű, összesen 259 géppel sikerült kibontani a piac számára.
A legelső, már szeptemberben napvilágot látott hivatalos megrendelő, a Lufthansa 34 darab, a mostani szalonon egymás mellett ünnepélyesen bemutatkozott Emirates 150, a Qatar Airways 50, míg az Etihad Airways 25 darab Boeing 777X-re kötelezte el magát, amely a kereskedelmi célú jetek történetében az eddigi legnagyobb program indítási értékkel, mintegy 95 milliárd dollárral bír.
A részleteket illetően a Lufthansa a hosszabb törzsű, a jelenlegi 777-300ER-en alapuló 777-9X-et választotta, amelynek ők lesznek a forgalomba vezető légitársasága is. Ez az előkelő szerep a Boeing 777-200LR utódjául szolgáló, tovább fejlesztett 777-8X esetében pedig az Etihad Airwaysé lesz, amely azonnal fix rendelést tett 8 darab -8X és 17 darab -9x szériára is.
Az Emirates gigantikus, 115 darab 777-9X-re és 35 darab 777-8X-re szóló előrendelésével szállt be a programba, ami 55.6 milliárd dolláros ráfordítást jelent és végül, de nem utolsó sorban a Qatar Airways pedig mind az 50 darabos igényét a 777-9X-re formálta 18.9 milliárdos elkötelezettséget életre hívva. Igaz, ezek az összegek mind a listaárakon alapulnak, amelyekről tudni érdemes, hogy azok csupán tájékoztató jellegűek a konkrét megállapodásokban foglaltakhoz képest, kiváltképp ha korai szériás megrendelésekről van szó.
Noha a Boeinggel kapcsolatos híreket egyértelműen az új triplahetes uralta, igen jelentős mérföldkőhöz érkezett Dubaiban a 787-es program is, mivel az Etihad Airwaysnek a leghosszabb törzsű, 787-10-es variánsra leadott 30 darabos rendelésével a Dreamliner-család elérte az 1000. eladott példányszámot, és nem szabad megfeledkezni a flyDubai-ról sem, amely 111 darab 737-est (ebből 11 737-800NG és a többi a legújabb 737 MAX) foglalt elő magának, ami a közel-keleti térségből eddig érkezett legnagyobb erre a típuscsaládra.
A Boeingnek tehát összesen 342 repülőgépre sikerült vevőt találnia, ami 101.5 milliárd dollárt jelent.